Verestóy szerint a demokráciát veszélyezteti az Antena 3 ellehetetlenítése

A magyarellenes megnyilvánulások dacára az RMDSZ szenátora is felemelte a szavát a hírtelevízió védelmében. A szenátus elé citálták Cioloșt.
Hirdetés

A szenátus előtt kell szerdán magyarázatot adnia Dacian Cioloșnak az Intact médiatröszt kilátásba helyezett kilakoltatásáról: a miniszterelnök beidézéséről a szenátus nagy szavazattöbbséggel döntött kedden. Az adóhatóság hétfőn felszólította a médiatröszthöz tartozó tévétársaságokat, hogy öt napon belül ürítsék ki székházukat, amely a cég alapítója, Dan Voiculescu ellen hozott jogerős ítélet alapján 2014-ben az állam tulajdonába került. Voiculescut 10 éves börtönbüntetésre ítélték korrupcióért, a bíróság által megítélt 60 millió eurós vagyonelkobzásnak azonban mindeddig nem sikerült érvényt szerezni.

A tröszthöz tartozó Antena 3 hírtelevízió beszámolója szerint az ANAF „kommandós stílusú” erődemonstrációt tartott hétfőn a médiaintézménynél, a kiürítésre megszabott ötnapos határidő pedig a csatorna szerint egyenértékű „elhallgattatásukkal”, hiszen több tonnányi felszerelést és kábelt nem lehet ennyi időn belül átköltöztetni. Az Antena 3 műsorvezetői

szolidaritási akciókra, tiltakozó megmozdulásokra buzdították nézőiket.

Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök a demokrácia „felfüggesztését” és a sajtó megsemmisítését célzó tudatos tervnek nevezte a televíziók működését ellehetetlenítő szűk határidőt. „A miniszterelnöknek számot kell adnia a kormány alárendeltségébe tartozó adóhatóság akciójáról, amit nem lehet egy bizonyos pénzösszegről szóló egyszerű gazdasági ügyként beállítani” – jelentette ki a házelnök. Tăriceanu javaslatát a szenátorok 70 szavazattal 2 ellenében és 3 tartózkodás mellett határozatot fogadták el.

A román honatyákhoz hasonlóan Verestóy Attila, az RMDSZ szenátora is azon a véleményen volt, hogy a demokráciát veszélyeztető precedenst teremt az, ha adminisztratív eszközökkel ellehetetlenítik egyes vélemények szabad kifejezésre juttatását a médiában. A csatorna magyarellenes megnyilvánulásaira célozva Verestóy megjegyezte: senki sem vádolhatja részrehajlással, de – mint mondta –

„a demokráciában azoknak is lehetővé kell tennünk véleményük kifejtését, akik nem értenek velünk egyet”.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője több ízben nyilvánosan sürgette a bűnözésből származó vagyonok tényleges elkobzását és éles támadást intézett az adóhatóság ellen, amiért az a vagyonelkobzások töredékét tudta csak behajtani. A DNA február elején bejelentette, hogy ismeretlen személy ellen vizsgálatot indított, mivel az adóhatóság nem hajtotta be a korrupciós bűncselekmények nyomán megszületett jogerős bírósági ítéletekben elrendelt vagyonelkobzások jelentős részét.

Hirdetés

Emlékeztetésképpen: az Antena 3 volt az a hírcsatorna, amelyik a magyarokat állandóan provokáló Dan Tanasă újságírót bátorság-díjjal tüntette ki a Hargita és Kovászna megyei önkormányzatokat vegzáló feljelentései miatt, de

állandó hisztériakeltéssel tudósít a székelyföldi autonómiatörekvésekről is.

A két legnézettebb hazai csatorna helyzete az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi ülésén is napirendre került, tudta meg a Maszol.ro Turos Lorándtól, a testület tagjától. Szerinte az adóhatóság eljárása nem értelmezhető a sajtószabadság elleni merényletnek, ugyanakkor tudomása szerint a csatorna 2014 óta tudja, hogy költöznie kell. Turós arra is felhívta a figyelmet, a két csatorna, de elsősorban az Antena3 a legbírságoltabb televíziók közé tartoznak Romániában. Elsősorban a korrekt, tárgyilagos tájékoztatásra vonatkozó előírásokat szegik meg, emberi méltóságukban sértenek meg személyeket rendszeresen, de ez még nem jogalap egy televízió bezárására.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az üggyel kapcsolatosan az Adevărulnak elmondta, bár az Antena-csatornák éveken keresztül támadták a szövetséget, illetve a magyar közösséget, elfogadhatatlan az a mód, ahogyan kitennék székhelyeikről. A szabad véleménynyilvánítás korlátozásának minden formája elfogadhatatlan. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, hogy az ANAF más megoldást is találhatott volna, tekintettel arra, hogy öt nap alatt lehetetlen elköltöznie egy egész televíziócsatornának. Legalább egy hónap haladékot kellett volna kapjon a médiatröszt.

Hirdetés