Az 1054-es nagy egyházszakadás óta először találkozott egymással a katolikus és az orosz ortodox egyház feje pénteken Havannában.
Az egyháztörténeti jelentőségű találkozó, amelyet Kuba fővárosának repülőterén tartanak, csaknem ezer éves fagyos viszony végére tehet pontot.
Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozójának első néhány perce nyilvános volt a sajtó számára. A vatikáni központi televízió által közvetített képeken látni lehetett, hogy egymás üdvözlése után leültek és elkezdtek tolmács segítségével egymással beszélni.
Az újságírókat rövid idő után kiküldték a teremből.
A II. vatikáni zsinat végén, 1965-ben vonta vissza kölcsönösen a római katolikus és az ortodox egyház egymás kiközösítését, azóta tervezik a pápa és a legnagyobb ortodox közösség vezetője, az orosz pátriárka találkozóját – amely ezennel megvalósult.
VI. Pál pápa és I. Athénagorasz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka első, 1964-es találkozója óta viszonylag rendszeres a kapcsolat a mindenkori pápa és a mindenkori konstantinápolyi pátriárka között, ugyanakkor az orosz ortodox pátriárkával eddig minden találkozási kísérlet meghiúsult.
Ferenc pápa és Kirill pátriárka közös nyilatkozatot adott ki a találkozót követően. Ebben kitérnek a világ aktuális, égető problémáira, a terrorizmustól a szegénységig, a vallási indíttatású erőszaktól a túlzott szekularizmus veszélyeiig, és hitet tesznek Európa keresztény gyökerei, a nyugati és keleti kereszténység közeledése, valamint a házasság mint férfi és nő életközössége mellett és az abortusz és az eutanázia ellen.
(…)
Ebben a nyugtalanító korban a vallásközi párbeszéd nélkülözhetetlen. A vallási igazságok felfogásában mutatkozó eltéréseknek nem szabad meggátolniuk a különböző vallású embereket abban, hogy békében és egyetértésben éljenek. A mostani körülmények között a vallási vezetőknek fontos feladata, hogy híveiket a más vallási hagyományokhoz tartozók meggyőződéseinek tiszteletére neveljék. Teljes mértékben elfogadhatatlanok azok a kísérletek, amelyek bűncselekményeket vallási jelszavakkal akarnak igazolni. Isten nevében semmilyen bűntettet sem szabad elkövetni, „mert Isten nem a zűrzavar, hanem a béke Istene” (1Kor 14,33).
(…)
Ugyanakkor sok ország helyzete aggaszt minket, olyanoké, ahol a keresztények egyre gyakrabban a vallásszabadság korlátozásába ütköznek, azon jogukéba, hogy megvallják saját meggyőződéseiket és azok szerint élhessenek. Külön is megállapítjuk, hogy némely országnak a szekularizált, Istenre és az ő igazságára való minden hivatkozást kerülő társadalommá válása súlyos fenyegetést jelent a vallásszabadságra. Nyugtalanság forrása számunka a keresztények jogainak mostani korlátozása, ha nem egyenesen a keresztények hátrányos megkülönböztetése, amikor bizonyos politikai erők, sok esetben igen agresszív szekularizmus ideológiájától vezérelve, igyekeznek kiszorítani őket a közéletből.
Az európai integrációs folyamatot, melyet századokig tartó véres konfliktusok után kezdtek el, sokan reménykedve, a béke és biztonság biztosítékaként fogadták. Mégis óvatosságra intünk egy olyasfajta integrációval szemben, amely nem tiszteli a vallási identitásokat. Bár nyitottak maradunk arra, hogy más vallások is gazdagíthatják társadalmunkat, meg vagyunk győződve arról, hogy Európának hűnek kell maradnia keresztény gyökereihez.
(…)
A család a házasságon, egy férfi és egy nő szabad és hűséges szeretetcselekedetén alapszik. A szeretet az, ami megpecsételi egyesülésüket, és megtanítja nekik, hogy ajándékként fogadják el egymást. A házasság a szeretet és a hűség iskolája. Szomorúan látjuk, hogy más együttélési formákat immár egy szintre helyeztek ezzel az egyesüléssel, az apaságnak és az anyaságnak mint a férfi és a nő bibliai hagyomány által megszentelt sajátos hivatásának a fogalmát pedig száműzik a köztudatból.”