Na, melyik kisebbségi szervezet kapja a legtöbb pénzt?

És vajon el akar vele teljesen átláthatóan számolni?
Hirdetés

15,3 százalékkal nőtt a nemzeti kisebbségek szervezeteinek 2016-ra nyújtott állami támogatás az egy évvel korábbi összeghez képest. A költségvetési törvényben elkülönített kisebbségi keretösszeg elosztásáról szerdai ülésén döntött a bukaresti kabinet.

A kormány honlapján közölt határozat szerint idén 109,4 millió lejt fordítanak a kisebbségek támogatására. Az összeg nagyobb részével, 105,4 millió lejjel a 19 elismert nemzeti kisebbség szervezetei gazdálkodhatnak, a fennmaradó részből az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala szervez kisebbségi programokat.

A magyar közösségnek szánt támogatás összege 22,87 millió lej; ezt az RMDSZ-nek nyújtja a kormány. A roma közösséget megjelenítő Pro-Európa Roma Párt 14,8 millió, a Romániai Németek Demokrata Fóruma 8,3 millió lejt kapott.

Hirdetés

Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az RMDSZ az eddigi évekhez hasonlóan idén is kulturális, oktatási és ifjúsági programokra, és a magyar média támogatásra költi az összeg legnagyobb részét, de ebből a pénzből fedezik az RMDSZ működési költségeit is. Hozzátette, idén is a támogatás húsz százalékát osztják ki pályázati úton. A pályázatok lebonyolítását a szövetség által létrehozott Communitas Alapítványra bízzák. „A 19 kisebbségi szervezet közül az RMDSZ az egyedüli, amelyik nyílt pályázati rendszeren keresztül nyújt finanszírozást” – tette hozzá az ügyvezető elnök.

Korábban az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sérelmezte, hogy a román költségvetési támogatás fölött az RMDSZ egyedül rendelkezik, és a közösség számára átláthatatlanul kezeli ezeket a forrásokat. Az MTI kérdésére, hogy átláthatóvá kívánja-e tenni a szövetség a támogatás elköltését, Kovács Péter elmondta: nem titkos az RMDSZ elszámolása a román kormány fele. Hozzátette, a szövetség költségvetésére vonatkozó adatok rendszeresen megjelennek a román hivatalos közlönyben, és ott bárki tanulmányozhatja ezeket.

Hirdetés