// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Az EMNT irodáiban vizsgálódott az adóhivatal

// HIRDETÉS

A másfél hónapon át tartó, alapos vizsgálat során mindent rendben találtak.

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke Tiboldi László alelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón számolt be az Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) adócsalás elleni osztályának EMNT-nél lefolytatott vizsgálatáról. Mint kiderült: az elmúlt másfél hónapban a hivatal elkérte az elmúlt öt év összes támogatási szerződését, az éves tevékenységi beszámolókat, a mérlegeket és a civil szerződéseket.

Azt ellenőrizték, hogy az egyesület tevékenysége mennyire van összhangban az egyesület alapszabályzatában megfogalmazott célokkal. Ehhez január közepén a korábban magyar nyelven elvitt iratok román fordításait is megkapták. Sándor Krisztina elmondta: a hivatal ellenőrei, mindent rendben találtak, és január végén a vizsgálatot lezáró jegyzőkönyv és átvételi elismervény kíséretében visszaadták az eredeti változatban elkért iratokat is. Az elnök nehezményezte, hogy az EMNT-nek saját költségen kellett lefordíttatnia a papírokat, holott természetes módon a román hatóságokat kellett volna terhelje a költség.

Tiboldi László alelnök szerint az adóhivatal vizsgálódása illeszkedik azon magyarellenes intézkedések sorába, melyek a magyar közösséget érintették a múlt év novemberétől kezdődően.

A sajtótájékoztató keretében az EMNT képviselői üdvözölték a a Maros Megyei Törvényszék döntését, melynek következtében a székely zászló nem minősül reklámzászlónak, és a honosítás folyamatáról is beszámoltak. Jelenleg országos szinten 31 Demokrácia-központban – a magyar konzulátusokkal együttműködve – végzik ezt a munkát, valamint az ehhez kapcsolódó egyéb feladatokat. Világszerte 785 ezer kérelmet adtak le a magyar állampolgárság könnyített eljárásban történő megszerzéséhez, és ennek több mint fele Erdélyből származik. Az innen beérkező kérelmek mintegy 70%-át az elmúlt 5 évben a Demokrácia-központok munkatársai állították össze – számol be az EMNT sajtóirodája.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.