Ezúttal megvédte a rendőrség a Székelyföldet

A dési szurkolók szerint a Székelyföld nem létezik – a rendőrök közbeléptek.
Hirdetés

Székelyföldtagadó román soviniszta szurkolókat rendszabályozott meg a hétvégén a rendőrség. Szombaton este a Dési Unirea- Kolozsvári U férfi röplabdamérkőzésen a hazai szurkolók két molinót is kifeszítettek: az egyiken arról tájékoztatták a nagyérdeműt, hogy a román himnusz éneklésének betiltása hazaárulás, a másikon pedig azon véleményüknek adtak hangot, miszerint a Székelyföld nem létezik.

Nos, ez utóbbit nem kellett volna: a rendőrök felszólították a történelmi régiók tekintetében a jelek szerint alulinformált galerit, hogy azonnal szedjék le a molinót, amit azok kénytelenek voltak megtenni.

Az ügy előzménye, hogy a sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat és a Kolozsvári U egy korábbi mérkőzésén botrány tört ki, miután a meccs előtt – a szövetség előírásainak megfelelően – lejátszották a román himnuszt, majd a székely szurkolók elénekelték a székely himnuszt is, ezt azonban a kolozsvári gárda edzője nem tartotta tiszteletben, és közben melegíteni küldte a játékosait.

Elisabeta Lipă sportminiszter ezt követően közleményt adott ki, miszerint a himnuszt csak nemzetközi mérkőzések előtt kell lejátszani, ami az ország közvéleményének sovinisztább részében kiverte a biztosítékot.
 

Hirdetés