Nulla meglepetés: Horváth Anna az RMDSZ jelöltje

… Kolozsvár polgármesteri tisztségére.
Hirdetés

Amint azt tegnap megírtuk, az RMDSZ várhatóan a jelenlegi alpolgármester asszonyt jelöli a kincses város polgármesterének. A szövetség ezt hivatalosan is megerősítette: mai közleményükből kiderül, hogy január 29-én a Kolozs megyei szervezet állandó tanácsa és kolozsvári szervezetének választmánya egyhangú szavazással döntött Horváth Anna kolozsvári polgármesteri jelöléséről.

„A mai döntéssel is annak a meggyőződésünknek kívánunk hangot adni, hogy Horváth Anna az elmúlt négy évben minden kolozsvári magyar alpolgármestere volt, politikai opciótól és pártállástól függetlenül. Ezért kértük és fogjuk kérni valamennyi társadalmi szereplő, köztük az Erdélyi Magyar Néppárt támogatását is, hogy személye körül megvalósulhasson Kolozsváron a magyar összefogás hangsúlyozta” – Csoma Botond, a Kolozs Megyei RMDSZ elnöke.

A néppárt azonban leszögezte: Horváth Annát csak független jelöltként tudnák támogatni, nem RMDSZ-színekben, ezért február 9-én döntenek arról, állítanak-e saját polgármester-jelöltet Kolozsváron.

 

Hirdetés