Eljárást indítana a DNA Oprea ellen a konvojügy miatt

Egy év alatt több mint másfélezerszer vett igénybe rendőri kíséretet – nem mindig törvényesen.
Hirdetés

Elővenné Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettest, belügyminisztert az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a miniszteri mandátuma ideje alatt jogtalanul igénybe vett rendőri kíséretekért.

A korrupcióellenes ügyészek hivatali visszaélés gyanúja miatt kérték a szenátustól az Oprea elleni bűnvádi eljárás jóváhagyását.

Egy parlamenti képviselői vagy szenátori mandátummal rendelkező volt miniszter ellen ugyanis csak akkor indulhat bűnvádi eljárás, ha azt az illetékes kamara is jóváhagyja.

Hirdetés

Oprea visszaéléseire egy tavaly őszi halálos baleset nyomán derült fény: az akkor még teljhatalmú kormányfő-helyettes és főbelügyér október 20-án este konvojával együtt hazafelé tartott Bukarestben, amikor a felvezető motoros rendőr belehajtott egy, a gázművek által kiásott gödörbe, és életét vesztette.

A miniszter napokig nem szólalt meg az ügyben, közben pedig fölmerült a gyanú, hogy Oprea jogtalanul vette igénybe a rendőri kíséretet. Végül kiderült: a miniszter 2015-ben 1607 alkalommal kért rendőri kíséretet – az esetek többségében mindenféle jogosultság nélkül, mivel magánügyben járt el. Ráadásul A közlekedési törvény szerint csak az államfőnek, miniszterelnöknek és a parlamenti házelnöknek jár konvoj, miniszterek csak sürgős esetekben közlekedhetnek rendőri felvezetéssel.

A DNA szerint egyébként az Oprea vezette belügyminisztérium egy másik törvénytelenséget is elkövetett: jogtalan szerződést kötött a legfőbb ügyészséggel, amely alapján Tiberiu Niţu legfőbb ügyész is törvénytelenül vett igénybe rendőri kíséretet.
 

Hirdetés