A migránsválság gyakorlatilag megbénította Európát

Erről van szó, bármennyire nehéz is elismernünk az igazságot: Európa néhány olyan politikai vezető miatt süllyed el, akik képtelenek voltak megbirkózni a helyzettel, csak mímelték a döntéshozatalt és nem volt bátorságuk felelősséget vállalni saját, nagy ünnepélyességgel aláírt és aztán szinte azonnal a szemétkosárba hajított, relevancia nélküli papírok stádiumában maradt döntéseikért.

Emlékezzenek a 2015-ben hetente megtartott összejövetelek, tanácsi ülések és csúcstalálkozók sorára, az emberiség és Európa sorsáért való aggódásukban ünnepélyes arcot vágó miniszterekkel, majd állam- és kormányfőkkel, aztán az Európai Parlament sürgősséggel összehívott üléseire. Minden alkalommal arról tájékoztattak minket, hogy eldöntötték, megszavazták a minden esetben véglegesnek mondott megoldást és hamarosan láthatjuk majd az eredményét.

Azt mondták akkor: bizakodjatok, európai adófizetők, biztonságban vagytok, minden rendben van és meglátjátok, hogy egymás után eltűnnek a kockázati tényezők! Európa egységes, a politikai döntéshozók pedig teljes mértékben teljesítik kötelességüket.

Pontosan ezekkel az érvekkel szavazták meg, például, az euroképviselők a Bizottság két sürgősséggel megfogalmazott javaslatát annak a 160.000 migránsnak az elosztásáról, akik akkor (de jelenleg is) az exodus által leginkább sújtott néhány országban tartózkodtak. Az állam- és kormányfők szintén aláírták az Európai Tanács erre vonatkozó döntését, miután a belügyminiszterek – nagy nehezen – megfogalmaztak egy kompromisszumos szöveget.

A konkrét eredmény? Eddig a pillanatig, mondta múlt héten Dimitrisz Avramopoulosz, „csak 272 személyt telepítettek át, a menekültek válsága pedig tovább súlyosbodik. 2016 elején nem tapasztaltunk téli szünetet, ugyanis a téli ünnepek idején és az év elején

naponta 3.000-4.000 személy érkezik Görögországba.

Egyre több tagállam vezet be határellenőrzést a belső határokon; az isztambuli terrorista támadás, mint ahogy a máshol korábban történtek arra emlékeztetnek minket, hogy a terrorizmus globális fenyegetés és az alapvető értékeinket, az emberiességünket célozza meg. Meg akar osztani bennünket. Kritikus pillanatban vagyunk, amikor az egységünk a tét – akkor is, amikor a menekültek válságáról van szó és akkor is, amikor a biztonságunkról beszélünk. Európa keresztúthoz érkezett. Ha a Schengen-övezet összeomlik, ez az európai projekt végét fogja jelenteni”.

Politikailag helyes. Realista. Akárcsak Merkel asszony figyelmeztetései, aki nemrég, egy mainzi gazdasági fórum alkalmával és azzal a profin és hosszasan gyakorolt ártatlan arccal, amilyet csak egy hivatala gyakorlása közben lévő nagy politikus tud magára ölteni, azt jelentette ki (a Die Welt szerint), hogy:

„Sebezhetőek vagyunk, mert még nincs rend, ellenőrzés, bármi, amit ezen a téren szeretnénk… Az euró és a mozgásszabadság közvetlenül össze vannak kötve, senki sem állíthatja, hogy létezik a közös pénz úgy, hogy ugyanakkor nincs meg a határ egyszerű átlépésének lehetősége.”

Persze, de a mostani helyzetben teljesen másra van szükség, mint általánosságokra, melyek kitűnően elmentek a hajdani sajtókonferenciákon, amikor minden „stratégiai tervezés” és az esetleges megelőző törvényhozási és operatív lépésekről szóló vita volt.

Hiszen a helyzet a következőképpen néz ki a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) néhány napja közzétett jelentése szerint, mely a 2016. január 14-én frissített adatok alapján mutatja be a 2015-ös exodus összképét:

Az Európába érkezettek összesítésével, a származási országok részesedésével együtt nagyon pontos képet kaphatunk arról, mi történt ezekben az év elejei napokban, ha megnézzük a Bulgárián, Cipruson, Spanyolországon, Görögországon, Olaszországon és Máltán keresztül érkezettek összesített számát:

Az Európai Bizottság 2016-ra vonatkozó becslése szerint

összesen 1,5 millió menekült érkezhet európai területre,

ami – egyes források szerint – meglehet, hogy csak a minimális szintje lesz annak a jövőbeni exodusnak, melynek felerősödéséhez hozzájárulhat majd a harcok folytatódása az iraki és szíriai frontokon, de az a feszültségnövekedés is, ami most fegyveres konfliktusokban és számos terrorista cselekményben törhet ki Fekete Afrika és a Magreb térségében.

Ebben a helyzetben Európa megpróbál védekezni, amennyire és ahogy képes. Az a gond, hogy ez a fajta védekezési forma nagyon lassan, sőt, a brüsszeli bürokratikus mechanizmusok méretét nem ismerők számára hihetetlenül lassan épül ki. A minden egyes cikkelyért, vagy alpontért folytatott végtelen konzultálások, az egész folyamat újrakezdése, ha érdemi ellenvetések vannak, egyes tagállamok küldöttségei részéről oda vezet, hogy államaik – logikusan – elkezdik gyorsuló ütemben lezárni a határaikat és egyre alaposabb ellenőrzéseket vezetnek be.

Mindeközben arra várnak, hogy legyen valamilyen eredményük a korábban eldöntött politikáknak, főleg a leginkább érintett határoknál tervezett híres hot spot-ok telepítésének, ahova csaknem 1.000 Frontex-szakértőt küldtek. De ugyanakkor egy becslést is – és ezt a legkényesebb dolog elvégezni – a jelenlegi menekültkérelmi szabályokkal már összeférhetetlennek talált személyek visszatoloncolására vonatkozó lépésekről (Emlékeztetek arra, hogy a Bizottságnak márciusban egy egész felülvizsgált törvénycsomagot kell bemutatnia ezzel kapcsolatosan.) Ez nagyon fontos, mert nemcsak Németországban (de, például, Finnországban is) nő az elégedetlenség egyes migránsok, főleg a fiatalok tűrhetetlen viselkedése miatt, akik folyamatosan bántalmazzák a helybélieket és eleve nagyon nehéz gondnak bizonyulnak ahhoz képest, amit egyesek gyors társadalmi integrációs politikának képzelnek.

Miért válik most még akutabbá a visszatoloncolás kérdése?

Mert e terület szakértői szerint a pakisztáni példát hamarosan olyan más országok is követhetik, melyekkel az EU visszafogadási megállapodásokat remél aláírni, ahogy azt a La Valetta-i csúcs záródokumentumában tervként rögzítették. Pakisztán ugyanis bejelentette „a visszafogadási és reintegrációs program ideiglenes felfüggesztését”, amiről a pakisztáni Szövetségi Nyomozó Ügynökség döntött és azonnal hatályba lépett. Ennek megfelelően a pakisztáni Belügyminisztérium közvetlen, esetről esetre történő döntése nélkül egyetlen olyan menekültet sem fogadnak, aki különleges sürgősségi útlevéllel érkezik, ami óriási kudarc az EU számára, ugyanis a tagállamok hatóságai kénytelenek felfüggeszteni az összes erre az időszakra tervezett visszatoloncolást.

Ezért aztán, nyilvánvalóan, sürgős tárgyalások kezdődnek a Schengen-térségre érvényes szabályok (és főleg a dublini megállapodások) módosításáról. Mert úgy tűnik, hogy a mostani szabály (nevezetesen az, hogy legfeljebb hat hónapra lehet határellenőrzéseket bevezetni) legalábbis elavulttá vált, az új tárgyalási dokumentumokban még csak nem is hivatkoznak rá, helyette a tagállamok ilyenfajta lépések bevezetésének jogáról beszélnek, amikor azt szükségesnek tartják, egy saját kockázatelemzés alapján, melyet aztán indokolásként az európai hatóságok (vagyis a külső határoknál zajló operatív együttműködést kezelő európai ügynökség) elé terjeszthetnek.

Európa túléléséről van szó. De a helyes kérdés a következő lenne: melyik Európáé? A válaszon nagyon sürgősen el kellene gondolkodniuk a politikusainknak, amikor majd befejezik az otthoni sárdobálást és a felkészülést arra az egyetlen dologra, mely igazán motiválja őket, az idei választások utáni tisztségeik bebiztosítására. De nehogy akkor már túl késő legyen.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

Fotók: adevarul.ro