Több pénzt kapnak a menedékkérők Romániában

Képzeljék el: napi háromról tíz lejre növekszik az élelmiszeradagra szánt összeg.
Hirdetés

A magukat eltartani nem tudó menedékkérők „büdzséjének” növekedéséről szóló határozatot a román kormány keddi ülésen fogadták el. A határozat a román menekültügyi eljárás számos részletét módosítja, hogy – a kabinet közleménye szerint – mindenben megfeleljen a vonatkozó európai irányelveknek.

A jogszabály szerint a külföldi állampolgár védelmet igénylő kérelmét – a nála található iratokkal együtt – a bevándorlási hivatalhoz kell eljuttatni a román hatóságoknál való jelentkezésétől számított három napon belül. A módosítások sorában olvasható, hogy a román hatóságok

„arányos kényszerítő erőt” alkalmazhatnak

a menedékkérővel szemben, ha az nem hajlandó alávetni magát az előírt fényképezésnek és ujjlenyomatvételnek. Erre csak tanú jelenlétében kerülhet sor, akinek ezt aláírásával kell igazolnia az erő alkalmazásáról készítendő jegyzőkönyvben.

A kormányhatározat kitér arra, hogy a tolmácsok, illetve a menedékkérő származási országát ismerő „megbízható” szakértők igénybevételének költségeit a bevándorlási hivatal fedezi. Az élelmiszerre szánt napi tízlejes összeg mellett a menedékkérők

további hat lejt kaphatnak naponta tömegközlekedésre és tisztálkodásra.

Hirdetés

Akiknek az elszállásolását a román állam nem tudja megoldani az e célból kialakított menekültközpontokban, azoknak havi 450 lejt adnak albérletre.

Nyári időszakban 67 lejes, téli időszakban pedig 100 lejes ruházkodási támogatást kaphatnak egy-egy alkalommal, a menedékkérőknek azonban csak akkor jár segély, ha nincs miből eltartaniuk magukat.

Túlságosan nagy tolongás azért továbbra sincs

a román határokon: tavaly az első félévben – 2014 azonos időszakához képest – mindössze 12 százalékkal, 750-re nőtt a Romániában menedéket kérő külföldiek száma. Romániát az év második felében is elkerülte a migránsválság, de a román bevándorlási hivatal erről az időszakról még nem tett közzé hivatalos összesítést.

Hirdetés