Ismét tüntetésen követelték Szőcs és Beke szabadon engedését

Szőcs testvére a hatóságok enyhén szólva is visszás magatartására hívta fel a figyelmet.
Hirdetés

Mintegy százan tüntettek ismét Kézdivásárhely központjában szombaton a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két, terrorizmussal gyanúsított, és előzetes letartóztatásba helyezett tagjának szabadlábra helyezését követelve.

A közösségi oldalakon szervezett megmozdulás résztvevői délután gyűltek össze a Gábor Áron téren, és a „Szabadságot Istvánnak!”,illetve „Szabadságot Zoltánnak!” jelszavakat skandálták-

A tüntetésen részt vett Szőcs Zoltán testvére, Szőcs Csongor is, aki a Mediafax hírügynökségnek azt mondta: azért tüntetnek, mert a sajtó arról számolt be, hogy a testvérénél tartott házkutatás során egy terrortámadásra vonatkozó dokumentumokat foglaltak le, holott csupán székely és magyar zászlókat, illetve Wass Albert és más írók műveit vitték el. „Tehát nem értem, milyen, terrortámadásra vonatkozó dokumentum lehet egy székely zászló” – mondta Szőcs.

Szerinte a testvére és Beke nem hogy személyesen nem találkozott, de még telefonon sem beszélt október 10-én, amikor a nyomozó hatóságok szerint arról egyeztettek, hogy december elsején, a román nemzeti ünnepen robbanószerkezetet hoznak működésbe Kézdivásárhelyen, mivel Szőcs Zoltán akkor éppen külföldön tartózkodott. Föltette e kérdést: ha közveszélyesnek tartják a testvérét, miért csak december 30-án vették őrizetbe, nem pedig 20-án, amikor visszatért az országba? Azt is felrótta, hogy a hatóságok nem engedik a család tagjainak, hogy meglátogassák Szőcsöt a bukaresti központi fogdában.

A tüntetés részt vevői a rendőrség, a bíróság és az ügyészség helyi székházához is elvonultak, többek között azt skandálva, hogy a terrorellenes ügyészség alkalmaz terrorista módszereket.

Hirdetés

A szervezők szombatra ismét tüntetésre várják azokat, akik szimpatizálnak a két őrizetbe vett HVIM-essel.

Mint megírtuk, Szőcs szabadlábra helyezését pénteken utasították el.

Kép: Háromszék

Hirdetés