Kit lehetne még tiszta románnak tartani?

Románia december 18-án ünnepli a nemzeti kisebbségek napját, melyet hazánk 1998-ban fogadott el. Nemzetközi szinten ezen a napon emlékeznek meg arról, hogy az ENSZ Közgyűlése 1992. december 18-án elfogadta a nemzeti, etnikai, nyelvi és vallási kisebbségekhez tartozó polgárok jogairól szóló nyilatkozatot (47/135).

Több tíz kisebbség él Romániában.

Ezek közül húszat tartanak jelentős létszámuk miatt

(több mint 1.000 személy vallja magát az adott kisebbséghez tartozónak) számottevőeknek. Ez alatt a küszöb alatt található a polgárok 0,1 százaléka, akik az Országos Statisztikai Intézet (INS) népszámlálásán a „más etnikum” kategóriában szerepeltek.

Ennek megfelelően a románok mellett magyarok, romák, ukránok, németek, törökök, lipován oroszok, tatárok, szerbek, szlovákok, bolgárok, horvátok, görögök, olaszok, zsidók, csehek, lengyelek, kínaiak, örmények, csángók és macedónok élnek – ezek 1.000 főnél nagyobb közösségeket alkotnak. 1.000 főnél kisebb csoportokban élnek a rutének, az albánok, a krassovánok (Krassóvár környéki horvát eredetű kisebbség – a szerk.), a gagauzok valamint a Románián kívülről származó személyek.

Ezek többsége Dobrudzsában található. Konstanca és Tulcea megyékből, például, csak a horvátok vagy csehek hiányoznak.

„Természetes, hogy Dobrudzsában ilyen a helyzet. Dobrudzsa különleges térség, itt a legrégibb idők óta nagyon sok nemzet jött és ment. Ez a hely szépsége, a Duna és Fekete-tenger között tapasztalható kulturális szintézis”, mutat rá Paula Popoiu, a bukaresti Dimitrie Gusti Országos Falumúzeum vezetője.

Paula Popoiu Teleorman megyéből származik és 1981-ben végezte el a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Intézet (a jelenlegi Szépművészeti Akadémia) Muzeológiai, Művészettörténeti és Elméleti Karát. Ő az egyetlen szakember, aki elkészítette a Falumúzeum égisze alatt megjelent Dobrudzsa Antropológiája (Antropologia Dobrogei, 2010) című dolgozatot. Nem véletlenül lett Dobrudzsa a művészettörténész doktori disszertációjának témája. A kutató azt állítja, hogy lenyűgözőnek tartja a dunai-pontoszi térséget, ahol az etnikai keveredés miatt Dobrudzsa állandóan vonzó és élő esettanulmány.

„Láthatja, szőke vagyok és kék szemű, Teleorman megyéből. De a családomban voltak más etnikumú ősök is. Az egyik ük-ükapám lejött a hegyekből és Dobrudzsáig hozta a nyájat, ahogy azt hajdanán a román pásztorok szokása volt. Itt beleszeretett egy helybélibe, akivel össze is házasodott, így hát van egy török ük-ükanyám. Nem gondolná, igaz?”, nevet dr. Popoiu.

Különben ez jellemző mintája a román genealógiának. Évszázadokon keresztüli együttélések során a román tőkét idegen fajtákkal oltották be. „Háborúk után, amikor a nők száma meghaladta a férfiakét, elkerülhetetlen volt a vegyes rokonságok és házasságok kialakulása. Ezáltal még azok az etnikai közösségek is megnyíltak, melyek meg akarták őrizni a hagyományaikat és nem akartak csoporton kívüli keveredést. Az észak-dobrudzsai Ciucurován a házassági jegyzékben találtam egy sváb férfiből és török nőből álló párt. Ők még a vallási határt is átlépték, mivel a férfi református volt, a nő pedig muzulmán. Ez még érdekesebb hellyé teszi Dobrudzsát!”, véli a művészettörténész.

„Kit lehetne még tiszta románnak tartani?”

Egy másik referenciamű, a Román Akadémia Fr. I. Rainer Antropológiai Kutatási Központja által kiadott Dobrudzsa antropológiai atlasza (Atlasul antropologic al Dobrogei) részletes adatokat tartalmaz a dobrudzsaiak tipológiájáról. Az Elena Radu koordinálásával megjelent kötet rámutat arra, hogy „Dobrudzsa az egyedülálló elhelyezkedésével magába gyűjtötte mindazt, amit a négy égtáj két kontinensen, Európán és Ázsián áthaladó útjai idehoztak és évszázadok alatt, egy intenzív embereket megmozgató folyamat során leraktak. Ezáltal, Constantin Brătescu szavaival élve, egy miniatűr Európa és Ázsia, egy óriási élő etnográfiai múzeum lett”.

Az Oszmán Birodalom az idők folyamán krími tatárokkal és anatóliai törökökkel népesítették be Dobrudzsát. A nagy nyájakat terelő románok átkeltek a Dunán és a mediterrán klímáért jöttek Dobrudzsába. Így telepedtek le itt négyfalui, szelistyei, tilicskei, szebengálosi, resinári, polyáni, ródi, zsinnai, fogarasi stb. erdélyiek.

Az antropológusok megállapították, hogy Dobrudzsa teljes lakossága megfelel a klasszikus európai népesség modelljének. A dobrudzsai nők többségének világoszöld szeme van, a dobrudzsai férfiaknak pedig sötétzöld. A legtöbb sötétzöld szemű dobrudzsai Cobadinban él, kék szemű nők pedig zömmel Topologban és Pecineagán, a férfiak pedig Dăeniben és Peşterában laknak.

A szó igazi értelmében vett románoknak számítanak-e a dobrudzsaiak, vagy nemzetek keverékei? „De kit lehetne még tiszta románnak tartani?

A kultúrák lényegüket tekintve nem tiszták.

Ha elmész az európai metropoliszokba, például, mást fogsz találni, mint amire számítsz: ilyen az indiaias London, a magrebies Párizs stb. A nyitott térségek számára ez előny is, hátrány is. Az az előnye, hogy folyamatosan változnak a hatások, a hátrány pedig az, hogy könnyen elvesznek a hagyományok. De 1990 után a hagyományok újjáéledésének vagyunk a tanúi. Különben is, Dobrudzsa esetében újra kell gondolni a «hagyományokat», a térség ugyanis éppen az etnikai mozaik miatt különleges esetet jelent. De mennyire románok a dobrudzsaiak? A dobrudzsaiak románok, méghozzá nagyon érdekesek”, állítja meggyőződéssel dr. Paula Popoiu.

Fotó: adevarul.ro