// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Kevesebb pénz jut autópályákra is

// HIRDETÉS

A szakértői román kormány szűkmarkúan méri a fejlesztésekre szánt pénzeket.

A kormány 7,6 százalékkal kevesebb pénzt fordít közlekedésfejlesztésre 2016-ban, mint az idén – jelentette be szerdán Dan Costescu közlekedési miniszter. A tárcavezető a szerdai kormányülés után közölte, hogy az általa vezetett minisztérium költségvetése 2016-ra 11,86 milliárd lej, ami 7,6 százalékkal kevesebb az ideihez képest. Costescu ugyanakkor jelezte, hogy a későbbiekben kiegészíthetik további 2 milliárd lejjel a büdzsét, amennyiben a közberuházások megfelelő ütemben haladnak, és el tudják költeni a betervezett költségvetési összegeket.  

A kormány közleménye szerint 450 millió lejt fordítanak az észak-erdélyi autópálya folytatására, és további 230 millió lejt a szintén az észak-erdélyi autópálya nyomvonalán lévő Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakaszra. A román kormány szerdán fogadta el a 2016-os költségvetés-tervezetet, amelyről a parlamentnek is kell még szavaznia. A tervezet szerint

a jövő évre 2,95 százalékos államháztartási hiánnyal számolnak 4,1 százalékos gazdasági növekedés mellett.  

A pénzügyminiszter korábban bejelentette, hogy január 1-jétől nem emelik 1200 lejre a minimálbért, ugyanis attól tartanak, hogy Románia ezáltal elveszítené a versenyképességét a munkaerőköltségek megnövekedése miatt. Romániában jelenleg 1050 lej a minimálbér, amely 2013-tól 40 százalékkal nőtt. A minimálbér megemelését a Victor Ponta vezette volt kormány tervezte, a Dacian Ciolos vezette jelenlegi szakértői kormány azonban úgy véli, hogy erről nem készült elég alapos hatástanulmány.  

A kormány szerdán arról is döntött, hogy 2016-ban befagyasztják a közalkalmazottak jövedelmét, így nem részesülhetnek pótlékokban és egyéb jövedelemkiegészítő juttatásokban. A minimálbér növelésének elhalasztásáról és a közalkalmazotti jövedelmek befagyasztásáról azt követően döntött a kormány, hogy az idén 25-25 százalékkal növelték az egészségügyben és az oktatásban dolgozók bérét. Emellett a román parlament elfogadott egy olyan módosító indítványt, amely szerint

decembertől azon közalkalmazottak bére is nőtt 10 százalékkal, akik nem részesültek korábban fizetésemelésben.  

A kormány szerdai ülésén ugyanakkor arról is döntés született, hogy január 1-jétől 5 százalékkal nőnek a nyugdíjak. A gazdaság az idén várhatóan 3,7 százalékkal nő, de a költségvetési tanács arra figyelmeztette a kabinetet, hogy a közberuházások elégtelensége miatt hosszú távon nem tartható fenn a gazdasági növekedés. Jelenleg ugyanis az idén mintegy 6 százalékkal nőtt belföldi fogyasztás a fő hajtóereje a román GDP-bővülésnek.  

A tanács az idei béremelésekkel és az általa túl magasnak tartott 2,95 százalékos államháztartási hiánnyal sem ért egyet. Úgy véli, hogy a deficit elszabadulhat, ami hosszú távon többet árthat, mint a béremelés és az adóteher-csökkentések okozta rövid távú haszon.   Romániában január 1-jétől 24 százalékról 20 százalékra csökken az áfa, miután az idén kiterjesztették valamennyi élelmiszerre a kedvezményes 9 százalékos áfát, és 16 százalékról 5 százalékra csökken az osztalékadó. A költségvetési tanács szerint indokolatlanul nagy adócsökkentést hajtott végre a kormány, figyelembe véve a román gazdaság teljesítményét. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.