Tiltott magyar beszéd a KFC-ben: sovinizmus vagy félreértés?

Egy marosvásárhelyi incidens miatt lehet ismét háborogni. Bár a cég szerint nem is tiltják a magyar nyelvet.
Hirdetés

Már az amerikai gyorsétterem-láncban is dúl a sovinizmus Romániában – legalábbis egy derül ki egy marosvásárhelyi hölgy panaszaiból, aki szerint a helyi KFC-ben az egyik magyar alkalmazott azt közölte: felsőbb utasításra nem beszélhet anyanyelvükön a magyar ügyfelekkel.

Mint mesélte, az étteremben románul szólt hozzájuk az alkalmazott, ők is románul válaszolgattak, de amikor észrevették, hogy a hölgy ingére tűzött névtáblán magyar név szerepel, akkor magyarul akarták folytatni a párbeszédet. Erre az volt a válasz, hogy nem beszélhet magyarul. „Csak annyit mondott még, hogy az előző napon volt olyan kliense, aki egyáltalán nem tudott románul, és azzal sem hagyták, hogy magyarul beszéljen. Ezután románul folytattuk a beszélgetést” – mondta el a Székelyhonnak.

A fiatal marosvásárhelyi hölgy közzétette a történteket a KFC központi Facebook-oldalán, ahol több mint 700 like-ot és több mint 4 ezer hozzászólást kapott. A nyomdafestéket nem tűrő soviniszta hozzászólalásoktól az enyhébb hangvételűekig nagyrészt az az üzenet összegezhető: Romániában élünk, akinek nem tetszik, elmehet Magyarországra magyarul beszélni.

Bár a KFC hivatalos magyarázattal szolgált az incidensre, az érintett nem tartja kizártnak, hogy a helyi „kisfőnök” önkényeskedése áll a háttérben. Nem hiszi ugyanis, hogy egy nemzetközi gyorsétteremlánc ilyen felső utasítást adott volna.

Hirdetés

Hétfőn a menedzser is azt hangsúlyozta: félreértés történt, de az ügyben csak a felettesei nyilatkozhatnak. A céget képviselő hölgy ugyanazt mondta, ami a közösségi hálón található: a KFC szerint félreértésről volt szó. A tegező hangnemben íródott válasz lényege: utánajártak, és félreértés történt. Új étteremről lévén szó, a kiszolgáló hölgy a betanulási szakaszban volt, akinek a munkáját más városból érkezett kollégák felügyelték, akik nem értettek magyarul, ezért beszélt a vásárhelyi alkalmazott is románul.

„Szeretnénk, ha minden egyes KFC-s élmény kellemes lenne, ezért nem létezik semmilyen megszorítás a magyar nyelv használatát illetően az éttermeinkben. Köszönjük!” – olvasható az állásfoglalásban.
 

Hirdetés