Michel Houellebecq Behódolás című regénye, ha még emlékszünk, a Charlie Hebdo elleni terrortámadás hetén került a boltokba, és ezzel az író egycsapásra a figyelem középpontjába került. A könyv ugyanis egy olyan disztópia, amelyben a 2022-es franciaországi elnökválasztásokat egy muszlim politikus nyeri, és ez végzetes pályán indítja el az országot és Nyugat-Európát.
A politikailag meglehetősen inkorrekt állásfoglalásairól (is) jól ismert írónak ezúttal a Corriere della Serában olvasható a november 13-i párizsi vérengzéssel kapcsolatos véleménye (angol fordítás a The New York Times-ban), a cikket a Mandiner közölte magyarul. Houellebecq igen sötét képet fest a francia politikai osztály állapotáról, különösen a fennálló kormányról:
Olvasson még:
„A mostani szerencsétlen helyzetünkért különös felelőssége van a politikának, és ezért előbb vagy utóbb felelni is kell. Nagyon valószínűtlen, hogy mindez becsületére válna annak a jelentéktelen opportunistának, aki most az államelnöki posztot elfoglalja, és a másik idiótának, a miniszterelnöknek, nem beszélve az ellenzék hangjairól.
Ki jelentette be a rendőri erők leépítését, elkeseredettségbe taszítva őket, szinte lehetetlenné téve a kötelességeik teljesítését?
Ki oktatta éveken keresztül, hogy a határok régimódi lehetetlenségek, a hányingerkeltő, elavult nacionalizmusok szimbólumai? Hamarosan világos lesz, hogy ezért is sokan felelősek.
Mely politikai vezetők keverték bele Franciaországot abszurd és költséges hadműveletekbe, amiknek a vége az lett, hogy káoszba taszították Irakot, aztán Líbiát?”
– kérdezi Houellebecq, aki szerint a franciák ellenállnak, mert mindig szolidárisak voltak és bíztak a hadseregben és a rendőri erőkben. A francia lakosság „megvetéssel fogadta a baloldali morál (morál?) menekültek és migránsok fogadásáról szóló szentbeszédeit, és soha nem fogadta el gyanakvás nélkül a külföldi katonai kalandokat, amikbe a vezetők belesodródtak”.
Houellebecq végkövetkeztetése az, hogy a teljes francia politikai osztály hitelét vesztette, ezért vissza kell térni a „valódi demokrácia” egyetlen formájához: a közvetlen demokráciához.