Mindenhol terroristákra vadásznak

Lövöldözés Párizsban, bombariadó amerikai repülőgépeken, meghiúsított terrormerénylet Németországban.
Hirdetés

A rendőrség és a katonaság akciózik Saint Denis-ben, Párizs egyik külvárosában, ahol hajnal óta tűzpárbaj zajlik. A francia hatóságok a pénteki párizsi merénylet még szökésben levő elkövetőit vadásszák. A legfrissebb híradások szerint az egyik saint denis-i lakás ellen indított ostromban két ember meghalt, hét személyt letartóztattak. Az egyik halott egy nő, aki felrobbantotta magát.

Az akció célpontjai a párizsi merényleteket kitervelő Abdelhamid Abaaoud és társa, Salah Abdeslam.

Három további embert, akik elsáncolták magukat a lakásban, letartóztattak a rendőrök, de az ügyészség kora délelőtti közlése szerint az akció még nem ért véget. Rajtuk kívül még két embert előállították a rendőrök, ők nem a lakásban voltak. Az ügyészség egyelőre nem közölte, hogy kik haltak meg, és kiket vettek őrizetbe. Legalább három rendőr megsebesült a rajtaütési akcióban.

Merényletkísérlet Németországban

Kedd este robbantásos merénylet veszélye miatt elmaradt a Németország-Hollandia barátságos labdarúgó-mérkőzés a németországi Hannoverben. Volker Kluwe, a város rendőrfőkapitánya szerint röviddel a stadion kapuinak megnyitása után szereztek értesülést arról, hogy robbantásos merénylet készül a mérkőzésen. Ezért elrendelték a stadion kiürítését, és mindenkinek azt javasolták, hogy kerüljön minden olyan helyet, ahol nagyobb számban gyűlhetnek össze emberek.

Az 49 ezer fős stadionban viszonylag kevesen voltak, amikor elkezdődött a kiürítés. A szurkolók rendben, fegyelmezetten hagyták el a stadiont.

A meccset a tervek szerint a helyszínen tekintette volna meg Angela Merkel német kancellár és kormányának több tagja, akik a pénteki párizsi terrortámadások után ezzel is demonstrálni szerették volna a terrorizmussal szembeni elszánt küzdelmet.

Hirdetés

A hannoveri rendőrség egyelőre nem talált robbanószert és nem vett őrizetbe senkit. Később azt is közölték, hogy egy gyanús csomag miatt lezárták a hannoveri főpályaudvar egy részét. A csomagról készített röntgenképen világosan lehetett látni vezetékeket, nyomtatott áramköröket és egy mobiltelefont. Meglehet, hogy a csomag egy pokolgép „utánzata”, de az is lehet, hogy „több annál”, mindenesetre már nem veszélyes, mivel ártalmatlanították – mondta a szövetségi rendőrség egy szóvivője. Hozzátette, hogy bejelentés érkezett hozzájuk arról a gyanúsan viselkedő egyénről is, aki elhelyezte a csomagot a szóban forgó Intercity-vonaton, majd amikor utasok megszólították, pánikszerűen elmenekült a szerelvényről és a pályaudvarról.

Bombafenyegetések az Egyesült Államokban

Közben az Amerikai Egyesült Államokban bombafenyegetés miatt megszakította útját két, Párizsba tartó francia repülőgép. A két Air France-járat Washingtonból, illetve Los Angelesből indult a francia fővárosba. Az egyik gép a kanadai Halifaxban, a másik az Utah Állambeli Salt Lake Cityben szállt le.

A híradások szerint mindkét gép biztonságosan földet ért, és az utasokat kiszállították. Mindkét kényszerleszállást telefonhívás miatt hajtották végre. A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy ugyanaz a személy volt-e a hívó.

A Tankcsapda személyzete is a Los Angeles-i gépen utazott
Az Air France egyik kényszerleszállást végrehajtó gépén utaztak az USA-ból Párizs felé a Tankcsapda zenekar tagjai szerda hajnalban. Arról, hogy mit tapasztaltak, Lukács László énekes számolt be a Class FM reggeli műsorában.
A Tankcsapda összes tagjai is azon a Párizs felé tartó repülőgépen ült, amely egy bombafenyegetés miatt végül Salt Lake Cityben hajtott végre kényszerleszállást szerda reggel – hangzott el a Morning Show szerda reggeli adásában.
Lukács László énekes szerint Los Angelesből indultak, jóval az indulás előtt kiértek a reptérre, mert számítottak a hosszadalmasabb biztonsági vizsgálatokra. Különösebb extra átvizsgálás viszont nem volt, felszállás után az út is zökkenőmentesen alakult, egészen addig, amíg egyszer csak arra nem kértek minden utast, foglalje el a helyét, mert a Utah állambeli Salt Lake Cityben leszállnak.
Landolás után FBI-osok és biztonságiak vették körbe a gépet, az utasokat beterelték a terminálba, ott mondták el nekik, miről van szó. Mindenkit kikérdeztek, nem láttak-e gyanús utast vagy technikai berendezést. A gépet közben átvizsgálták, de nem találtak semmit, és aki akart az utasok közül, azzal a géppel is továbbutazhatott Párizs felé vagy megvárhatta a következő repülőt. (hvg)
 

 

Hirdetés