Lövöldözés Párizsban, bombariadó amerikai repülőgépeken, meghiúsított terrormerénylet Németországban.
A rendőrség és a katonaság akciózik Saint Denis-ben, Párizs egyik külvárosában, ahol hajnal óta tűzpárbaj zajlik. A francia hatóságok a pénteki párizsi merénylet még szökésben levő elkövetőit vadásszák. A legfrissebb híradások szerint az egyik saint denis-i lakás ellen indított ostromban két ember meghalt, hét személyt letartóztattak. Az egyik halott egy nő, aki felrobbantotta magát.
Az akció célpontjai a párizsi merényleteket kitervelő Abdelhamid Abaaoud és társa, Salah Abdeslam.
Három további embert, akik elsáncolták magukat a lakásban, letartóztattak a rendőrök, de az ügyészség kora délelőtti közlése szerint az akció még nem ért véget. Rajtuk kívül még két embert előállították a rendőrök, ők nem a lakásban voltak. Az ügyészség egyelőre nem közölte, hogy kik haltak meg, és kiket vettek őrizetbe. Legalább három rendőr megsebesült a rajtaütési akcióban.
Kedd este robbantásos merénylet veszélye miatt elmaradt a Németország-Hollandia barátságos labdarúgó-mérkőzés a németországi Hannoverben. Volker Kluwe, a város rendőrfőkapitánya szerint röviddel a stadion kapuinak megnyitása után szereztek értesülést arról, hogy robbantásos merénylet készül a mérkőzésen. Ezért elrendelték a stadion kiürítését, és mindenkinek azt javasolták, hogy kerüljön minden olyan helyet, ahol nagyobb számban gyűlhetnek össze emberek.
Az 49 ezer fős stadionban viszonylag kevesen voltak, amikor elkezdődött a kiürítés. A szurkolók rendben, fegyelmezetten hagyták el a stadiont.
A meccset a tervek szerint a helyszínen tekintette volna meg Angela Merkel német kancellár és kormányának több tagja, akik a pénteki párizsi terrortámadások után ezzel is demonstrálni szerették volna a terrorizmussal szembeni elszánt küzdelmet.
A hannoveri rendőrség egyelőre nem talált robbanószert és nem vett őrizetbe senkit. Később azt is közölték, hogy egy gyanús csomag miatt lezárták a hannoveri főpályaudvar egy részét. A csomagról készített röntgenképen világosan lehetett látni vezetékeket, nyomtatott áramköröket és egy mobiltelefont. Meglehet, hogy a csomag egy pokolgép „utánzata”, de az is lehet, hogy „több annál”, mindenesetre már nem veszélyes, mivel ártalmatlanították – mondta a szövetségi rendőrség egy szóvivője. Hozzátette, hogy bejelentés érkezett hozzájuk arról a gyanúsan viselkedő egyénről is, aki elhelyezte a csomagot a szóban forgó Intercity-vonaton, majd amikor utasok megszólították, pánikszerűen elmenekült a szerelvényről és a pályaudvarról.
Közben az Amerikai Egyesült Államokban bombafenyegetés miatt megszakította útját két, Párizsba tartó francia repülőgép. A két Air France-járat Washingtonból, illetve Los Angelesből indult a francia fővárosba. Az egyik gép a kanadai Halifaxban, a másik az Utah Állambeli Salt Lake Cityben szállt le.
A híradások szerint mindkét gép biztonságosan földet ért, és az utasokat kiszállították. Mindkét kényszerleszállást telefonhívás miatt hajtották végre. A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy ugyanaz a személy volt-e a hívó.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.