Hahó! Tessék pénzzel is támogatni az autonómiát!

Erre szolgál a Székelyföldi Autonómia Alap.
Hirdetés

Közös felhívásban kérte a Székelyföldi Autonómia Alap támogatását az alapot létrehozó Székelyföldért Társaság és az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesülete, valamint az alap haszonélvezőjeként megjelölt Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és Szabolcs Attila képviselő, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke.

A felhívásban azt a meggyőződésüket hangsúlyozták: „az autonómia ügyének sikeressége döntően azon múlhat, van-e még személyes áldozatvállalási készség helyben vagy a nagyvilágban élő székelységben, magyarságban”.

A kezdeményezők felidézték, hogy Románia az autonómiaigénynek a puszta megfogalmazását is veszélyforrásként kezeli. „Elutasítja a párbeszéd minden formáját, és helyette tiltakozó megmozdulásaink betiltásával vagy korlátozásával igyekszik a székelyeket elhallgattatni vagy pénzbüntetésekkel megfélemlíteni” – fogalmaztak.

A felhívás megemlíti, hogy a nyár folyamán létrehozott alapot eddig főleg magánszemélyek támogatták, de a székely autonómia ügyével szimpatizáló önkormányzatok, magáncégek, vállalatok támogatását is várják.
 

Hirdetés