// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Jövőre Budapestre utazik Johannis

// HIRDETÉS

Áder János hívta meg Bukarestben.

Áder János magyar köztársasági elnök magyarországi látogatásra hívta meg Klaus Johannis román államfőt szerdán, a közép- és kelet-európai NATO-tagállamok bukaresti államfői értekezlete alkalmából tartott kétoldalú megbeszélésükön.
 
A rövid négyszemközti találkozót követően Áder János az MTI-nek elmondta: a román elnök elfogadta a meghívást, és várhatóan jövő év elején érkezik Magyarországra.

„Jó hangulatú találkozó volt a mai, ami tulajdonképpen az első lépés ahhoz, hogy egy részletesebb, több témát is felölelő tárgyalást folytassunk (...) Őszintén remélem, hogy nyugodtabb nemzetközi légkör övezi majd ezeket a tárgyalásokat, és sokkal inkább a kétoldalú kérdésekről beszélhetünk, mint általános nemzetközi, akár biztonságpolitikai, akár a migrációt érintő kérdésekről" - mondta Áder János.

Beszámolója szerint a Klaus Iohannisszal folytatott kétoldalú megbeszélés hangsúlyos része a migrációról szólt, miként a regionális NATO-csúcson részt vevő államfők a közös ebéd alkalmával folytatott kötetlen beszélgetésén is ez volt a központi téma, annak ellenére, hogy a találkozó hivatalos részén csak érintőlegesen foglakoztak a bevándorlás kérdésével.

Úgy vélte, hogy a bukaresti találkozón részt vevő országok közép- és kelet-európai elnökei helyesen képviselik saját országuk, a saját nemzetük érdekeit, „a józan ész pártján állnak". Hozzátette: örülne, ha ezeket a véleményeket Nyugat-Európában is minél hamarább meghallanák.

Az államfő a találkozón elmondta, hogy a migrációs probléma három részből áll: van egy humanitárius, egy büntetőjogi és egy nemzetbiztonsági része.

A bukaresti regionális csúcson - az azt kezdeményező - Lengyelország és Románia államfője mellett Magyarország, Szlovákia, Bulgária és a balti államok köztársasági elnökei voltak jelen, illetve a cseh parlamenti elnök is részt vett. A kilenc ország vezetői közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben a NATO katonai jelenlétének megerősítését szorgalmazzák a keleti szárnyon, azokon a pontokon, ahol az szükséges.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.