„Biztonsági zár” váradi szórakozóhelyeken a bukaresti klubtragédia miatt

Két népszerű hely is ideiglenesen bezárt, hivatalosan azért, hogy biztonságosabbá tegyék a helyet.
Hirdetés

A bukaresti klubtragédiának és az azt követő, hirtelen felindulásból elkövetett hatósági ellenőrzéseknek megvannak az időszakos „áldozatai”: Nagyváradon például két népszerű szórakozóhely is bezárt ideiglenesen, hogy biztosan megfelelhessenek minden biztonsági és tűzrendészeti előírásnak.

A már csak hatéves, de máris a város egyik legfontosabb kulturális intézményévé vált Moszkva – amelynek jelentőségét az is jelzi, hogy minden évben ide jár visszatérni a Kispál és a Borz – a Facebookon jelentette be, hogy időlegesen bezárja kapuit.

„Szeretnénk kialakítani a legmegfelelőbb feltételeket azért, hogy biztonságot teremtsünk bármilyen előre nem látható extrém helyzetben, ami kialakulhat. Most és korábban is rendelkezésére álltunk, állunk a helyi hatóságok számára, engedélyeink naprakészek. De ez sosem lehet elégséges.

A mai naptól kezdve a Moszkva Független Multikulturális Központ saját elhatározásából egy rövid időre bezárja kapuit. Ez idő alatt az újraellenőrzésre, és valamennyi olyan esetleges átalakításra, ami a közönség biztonságát szolgálja, sor fog kerülni” – áll a tulajdonosok közleményében.

Hasonló üzenetet tett közzé a szintén népszerű, inkább a diákság körében kedvelt Gekko és a hozzá tartozó Bánya nevű szórakozóhely is. „A múlt hét pénteken történt szerencsétlenség miatt úgy döntöttünk, hogy a Gekko-t és Bányát ideiglenesen zárva tartjuk. Szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy minden előírásnak megfelelünk és a helyi illetékes intézményekkel megvizsgáltatjuk a Gekko-t” – áll a hely közleményében.

Persze ettől függetlenül akad még szép számmal hely, ahova ezen klubok törzsközönsége találkozhat – előfordulhat, hogy a Sas-passzázs és a Zöldfa utca alkotta „bulinegyed” forgalma egy időre még az átlagosnál is magasabb lesz. Már ha nem döntenek az ottani szórakozóhelyek tulajdonosai is úgy, hogy jobb félni, mint megijedni, ezért inkább ők is bezárnak egy időre biztonsági okokból.

 

Hirdetés