KAF és a csipkébűl tekert szlem

Kovács András Ferenc jött, látott és győzött Kolozsváron.
Hirdetés

Kovács András Ferencnek, alias KAF-nak sikerült – legalább időlegesen – eloszlatni azon kételyeinket, miszerint a költészet (különösen annak kortárs válfaja) nem lehet népszerű. Az Álljunk meg egy szóra estsorozat legújabb eseményére több mint százhatvanan regisztráltak be a Facebookon és közel ötvenen bizonytalankodtak, hogy részt vesznek-e. 

Nos, ennyien azért éppen nem voltunk, de így is zsúfolásig telt a kolozsvári Bulgakov kávéház emeleti irodalmi szalonja. Ami érthető is: a Kossuth-díjas költő, a vásárhelyi Látó főszerkesztője nem túl gyakori vendége a kincses város irodalmi estjeinek, a Bulgakovban konkrétan most járt először.

László Noémi megalapozza a vidám hangulatot azzal, hogy nemcsak a meghívottat, hanem az asztalnál helyet foglaló költői alteregóit is köszönti, vannak vagy tízen: elég, ha Lázáry René Sándort, Caius Licinius Calvust, Alekszej Pavlovics Asztrovot vagy Jack Cole-t említjük. KAF tisztában van a személyét és költészetét kísérő közhelyekkel: azzal, hogy alak- és maszkváltogató, próteuszi, rejtőzködő poétai alkatnak tartják, akinek műveiből többnyire hiányzik a személyesség.
 
 
Csokonai Vitéz Jack Cole verset mond…
 
Talán ezzel (is) függ össze, hogy nem szívesen használja a „költő” titulust, inkább a „szerkesztő”, esetleg az „író” megnevezés mögé rejtőzik, amikor hivatásáról kell beszélnie. Olyanok is lehetnek költők, akik ezt nem is tudják magukról, sőt a költészet néha megcsillan némely prózaírók műveiben is. Különben meg, fejtegeti, minden kamasz költő, hiszen szerelmesnek lenni eleve poétikus lélekállapot – aztán van, akinél a versírás később is megmarad, és aki belehal, abból lesz a költő.
 
A költőség rekvizitumai közül az ihletnek a huszadik században nem volt túl jó a sajtója, szemben az inspirációt mindenek fölé helyező romantikus tizenkilencedikkel. Ma is vannak, akik nem verset írnak, hanem „szövegeken dolgoznak”, de szerencsére a költészet mindezt elbírja, mert nagyon sokféle van belőle – foglalhatnánk össze a beszélgetés ihletológiai részét. 
 
Ha már a költészet sokfélesége: KAF a manierizmusról írta egyetemi diplomadolgozatát, amely Csipkébűl tekert gúzs címen jelent meg; nem tagadja a régi magyar költészet, a középkor és reneszánsz lírája iránt elfogultságát sem. Gyakran előfordult, hogy régizenei dallamokra írta egy-egy költeményét, és bár a nótajelzések („ad notam”) idővel megritkultak, a költészetet és a zenét továbbra is együvé tartozónak gondolja.
 
Szó esik aztán első kötete, a Tengerész Henrik intelmei publikálásának körülményeiről és hozadékáról (a legsötétebb 80-as években jelent meg, de viszonylag nagy példányszámban, és igen csinos honorárium járt érte), a kommunista esztétika pártos elvárásainak átváltozásairól, meg arról, hogy miért van annyi fagy, havazás, advent és „fattyúság” az elmúlt években, évtizedekben írott verseiben. És persze a manapság ismét virágba borult közéleti költészetről, amelynek KAF igen blikkfangos művelője, és amely cseppet sem új irodalmi fejlemény, csak egy ideig kevesebb figyelmet kapott.
 
 
… az úri közönség örömére
 
KAF hálás alany, mert amellett, hogy élvezetes beszélgetőpartner, néha egészen váratlanul tarkítja versfelolvasással mondandóját. Mit felolvasás: színészkedik, énekel, „előad”, ha a vershelyzet megkívánja – márpedig elég gyakran megkívánja, amikor mondjuk az Aranyos vitézi órák című kötetéből vagy készülő „egeres” felnőtt-gyerekverskönyvéből ad elő. Nehezen tudjuk elhessegetni a gondolatot: ez bizony nem más, mint a magyar nyelvterületen virágkorát élő slam poetry, méghozzá a javából. (És hogy mennyire hatásos, jól mutatja, hogy a tudósító egy idő után egyszerűen elfelejt jegyzetelni.)
 
Mert nemcsak a költészet úgy általában, hanem maga KAF is sokféle: egy fedél alatt lakozhat benne a klasszicista költő és a szlemmer. És hogy lehet-e rangsorolni a különböző költői mintákat? Idézve egy sort a legszebb magyar versekre rákérdező Korunk-körkérdésre adott – természetesen verses – válaszából: „A líra él – de halnak Top 10-ek!” És ezt készséggel elhisszük neki.
 
(Szöveg: Papp Attila Zsolt; fotók: Szabó Tünde)
Hirdetés