KAF és a csipkébűl tekert szlem
ad nótám
pazs
2015. október 30. péntek, 08:51
Kovács András Ferenc jött, látott és győzött Kolozsváron.

Kovács András Ferencnek, alias KAF-nak sikerült – legalább időlegesen – eloszlatni azon kételyeinket, miszerint a költészet (különösen annak kortárs válfaja) nem lehet népszerű. Az Álljunk meg egy szóra estsorozat legújabb eseményére több mint százhatvanan regisztráltak be a Facebookon és közel ötvenen bizonytalankodtak, hogy részt vesznek-e. 

Nos, ennyien azért éppen nem voltunk, de így is zsúfolásig telt a kolozsvári Bulgakov kávéház emeleti irodalmi szalonja. Ami érthető is: a Kossuth-díjas költő, a vásárhelyi Látó főszerkesztője nem túl gyakori vendége a kincses város irodalmi estjeinek, a Bulgakovban konkrétan most járt először.

László Noémi megalapozza a vidám hangulatot azzal, hogy nemcsak a meghívottat, hanem az asztalnál helyet foglaló költői alteregóit is köszönti, vannak vagy tízen: elég, ha Lázáry René Sándort, Caius Licinius Calvust, Alekszej Pavlovics Asztrovot vagy Jack Cole-t említjük. KAF tisztában van a személyét és költészetét kísérő közhelyekkel: azzal, hogy alak- és maszkváltogató, próteuszi, rejtőzködő poétai alkatnak tartják, akinek műveiből többnyire hiányzik a személyesség.
 
 
Csokonai Vitéz Jack Cole verset mond...
 
Talán ezzel (is) függ össze, hogy nem szívesen használja a „költő” titulust, inkább a „szerkesztő”, esetleg az „író” megnevezés mögé rejtőzik, amikor hivatásáról kell beszélnie. Olyanok is lehetnek költők, akik ezt nem is tudják magukról, sőt a költészet néha megcsillan némely prózaírók műveiben is. Különben meg, fejtegeti, minden kamasz költő, hiszen szerelmesnek lenni eleve poétikus lélekállapot – aztán van, akinél a versírás később is megmarad, és aki belehal, abból lesz a költő.
 
A költőség rekvizitumai közül az ihletnek a huszadik században nem volt túl jó a sajtója, szemben az inspirációt mindenek fölé helyező romantikus tizenkilencedikkel. Ma is vannak, akik nem verset írnak, hanem „szövegeken dolgoznak”, de szerencsére a költészet mindezt elbírja, mert nagyon sokféle van belőle – foglalhatnánk össze a beszélgetés ihletológiai részét. 
 
Ha már a költészet sokfélesége: KAF a manierizmusról írta egyetemi diplomadolgozatát, amely Csipkébűl tekert gúzs címen jelent meg; nem tagadja a régi magyar költészet, a középkor és reneszánsz lírája iránt elfogultságát sem. Gyakran előfordult, hogy régizenei dallamokra írta egy-egy költeményét, és bár a nótajelzések („ad notam”) idővel megritkultak, a költészetet és a zenét továbbra is együvé tartozónak gondolja.
 
Szó esik aztán első kötete, a Tengerész Henrik intelmei publikálásának körülményeiről és hozadékáról (a legsötétebb 80-as években jelent meg, de viszonylag nagy példányszámban, és igen csinos honorárium járt érte), a kommunista esztétika pártos elvárásainak átváltozásairól, meg arról, hogy miért van annyi fagy, havazás, advent és „fattyúság” az elmúlt években, évtizedekben írott verseiben. És persze a manapság ismét virágba borult közéleti költészetről, amelynek KAF igen blikkfangos művelője, és amely cseppet sem új irodalmi fejlemény, csak egy ideig kevesebb figyelmet kapott.
 
 
... az úri közönség örömére
 
KAF hálás alany, mert amellett, hogy élvezetes beszélgetőpartner, néha egészen váratlanul tarkítja versfelolvasással mondandóját. Mit felolvasás: színészkedik, énekel, „előad”, ha a vershelyzet megkívánja – márpedig elég gyakran megkívánja, amikor mondjuk az Aranyos vitézi órák című kötetéből vagy készülő „egeres” felnőtt-gyerekverskönyvéből ad elő. Nehezen tudjuk elhessegetni a gondolatot: ez bizony nem más, mint a magyar nyelvterületen virágkorát élő slam poetry, méghozzá a javából. (És hogy mennyire hatásos, jól mutatja, hogy a tudósító egy idő után egyszerűen elfelejt jegyzetelni.)
 
Mert nemcsak a költészet úgy általában, hanem maga KAF is sokféle: egy fedél alatt lakozhat benne a klasszicista költő és a szlemmer. És hogy lehet-e rangsorolni a különböző költői mintákat? Idézve egy sort a legszebb magyar versekre rákérdező Korunk-körkérdésre adott – természetesen verses – válaszából: „A líra él – de halnak Top 10-ek!” És ezt készséggel elhisszük neki.
 
(Szöveg: Papp Attila Zsolt; fotók: Szabó Tünde)
comments powered by Disqus
Klíma-igazságszolgáltatást követelt a nép a délutáni verőfényben. Pontosabban, olyan száz ember.
A CNSAS eddig már 4 nem-együttműködői igazolást állított ki Băsescunak, de új adatok kerültek felszínre, a bíróság pedig döntött.
Nem elég, hogy a romániai középiskolai oktatás alapból nyakig van a trutymóban, most jön az, hogy aki hülyegyerek, az megy szakiskolába. Értik ezt az abszurd és megalázó direktívát?
Az egyetlen beruházó is menekülőre fogta a környékről, a turizmusról álmodozó polgármester pedig összeesküvést sejt az egész botrány mögött.
Romániának mindig csak idegen uralmak alatt ment jól. Most rosszul megy. Mert románok uralkodnak. Tehát kulturális újragyarmatosításra van szükség. Traian Ungureanu írása.
Rovana Plumb vagyonnyilatkozatának furcsaságai nem kerülték el az EP szakbizottságainak figyelmét.
Tizenegy évvel a Farkasok után Róma másik szimbóluma, a Sas is behódolt Kolozsvárnak.
Egy héten belül egy erdészt meggyilkoltak, egy másik pedig csak a szerencsének köszönhetően menekült meg a fatolvajoktól.
A POL egykori tanácsosa, Mark Hermann Christian is elindul a megmérettetésen.
Több magyar tannyelvű tanintézetet is érint a szigorítás.
A nagybozintai volt aranybánya után maradt ülepítő tó és meddőhányó még mindig ontja magából a mérgező anyagokat, a problémával két évtizede nem foglalkozik senki.
Bár Románia nem szavazta meg, így is sikerült a többség szavazatát elnyerni az Európai Unió Tanácsában.
A párt szerint „bomlasztó tevékenységet” folytatott Székelyudvarhely polgármestere.