Tudta nélkül árverezték el Londonban Bartha Ernő egyik szénaszobrát

És ezt azután tudta meg, hogy száznapos gyaloglás után megérkezett Londonba.
Hirdetés

Árverésen értékesítették Londonban 2014 nyarán Bartha Ernő képzőművész egyik szénaszobrát, amely a 2012-es londoni olimpiai játékokkal egy időben tartott kulturális olimpiára érkezett a brit fővárosba. Az adásvételről a művész az után értesült, hogy egy száznapos gyalogos zarándokút végén eljutott a Kolozsvár melletti Magyarfenesről Londonba.

A művész a Román Kulturális Intézet által meghirdetett pályázat nyerteseként három szénából készült térplasztikáját vihette el 2012-ben a brit fővárosba. A monumentális méretű alkotások a művész tulajdonában vannak,

ezeket csupán másfél évre bocsátotta a kulturális intézet rendelkezésére.

Az Időspirál című munkáját – amelyet az egyik fő művének tekint – a londoni Pleasure Gardenben állították fel, de a parkot 2012-ben – még az olimpia előtt – bezárták. A Felhőkarcoló és a Madár című alkotását a Victoria parkban állították ki. Az alkotó nevének és a munkák címének feltüntetéséről csak az után gondoskodott a Román Kulturális Intézet, hogy a művész gyalog indult el Londonba művei sorsát rendezni. 

Bartha Ernőt szerdán fogadták a londoni Román Kulturális Intézetben. Itt tudta meg, hogy az intézet csupán szóbeli megállapodás alapján adta át az Időspirált a Pleasure Gardent működtető társaságnak. A társaság csődje után elárverezték a parkban található értékeket.

Csupán annyit sikerült megtudnia, hogy a mű magánkézbe került.

A művész az MTI-nek elmondta, jogászokkal tanácskozik a további lépésekről. Hozzátette, a kulturális intézetben segítséget ígértek az ügy rendezéséhez.

Hirdetés

Bartha Ernő július 18-án indult el magyarfenesi birtokáról, hogy több mint 2000 kilométert gyalogoljon a művészetért, a szabadságért és az igazságért, és Londonba érve rendezze térplasztikái sorsát. Vele gyalogolt Bács Ildikó vizuális művész, aki filmet készít a száznapos zarándoklatról.

A szobrászművész korábban az MTI-nek elmondta, vállalhatónak tartja, hogy a mulandó világban az alkotásai is mulandók legyenek. Szénaszobrai – ha nem mozdítják el arról a helyről, ahová felállította őket – mintegy tíz évig képesek dacolni az időjárással. Bartha Ernő szénaszobraiból Budapesten is láthatott néhányat a közönség a 2008-as tavaszi fesztivál ideje alatt a Millenáris Parkban.

Hirdetés