Gigabréking: mégsem rákkeltő a kolbász!

Vigyázat, humorveszély!
Hirdetés

Elnézést kért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden, miután egy nappal korábban bejelentették, hogy a vörös húsok és a feldolgozott hústermékek, köztük a kolbász rákkeltő.

„Egyik kollégánk összetévesztette a füstölt kolbászt a dietil-hidroxid-metapiroxiszulfát-céóhánégy-nitrát egyik oxadehidridezett változatával, ami viszont kurvára rákkeltő” – nyilatkozta a WHO élelmiszerügyi főosztályának helyettes vezetője, Flecken Karajan telefonon a Főtérnek.

Igazából azt vizsgálták a laboratóriumban – mondta az illetékes –, hogy a gyulai kolbászhoz, vagy a nyárádszentfalvai házi füstölt kolbászhoz illik jobban a civilben borászkodással foglalkozó főosztályvezető idei vörös cuvée-ja.

„A kolléga, aki a zárójelentést véglegesítette, kicsit többet fogyasztott a kísérlet elején körbekínált denaturált szeszből, aztán a főnök 13 fokosra sikeredett bora bevégezte a többit. Hát ez lett az eredménye. Elnézést kérünk, a kolbász nem rákkeltő. Ne hányj a fiókomba, te fasz!” – nyilatkozta telefonon Karajan.

Hirdetés