Újra kollégium a Székely Mikó

Nehezen, de sikerült hivatalossá tenni az elnevezést és ezzel a besorolást is.
Hirdetés

Hivatalosan is visszanyerte történelmi nevét a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, mert az iskola többrendbeli kérésére az oktatási minisztérium a kollégiumok, vagyis a legmagasabb rangú iskolák közé sorolta a nagy múltú sepsiszentgyörgyi alma matert – közölte tegnap a Háromszékkel Kondor Ágota iskolaigazgató.

A jogszabály szerint a colegiu naţional vagyis szó szerinti fordításban nemzeti kollégium, magyarul főgimnázium címet olyan iskolák kaphatják, amelyeket legkevesebb hetvenöt éve alapítottak, és azóta működnek, gimnáziumi és középiskolai tagozattal is rendelkeznek, diákjaik sikeresek a záróvizsgákon és jó eredményeket érnek el tanulmányi versenyeken, tantestületükben pedig kiváló teljesítményű, pedagógusi fokozatokkal rendelkező tanárokat jegyeznek.

A kollégiumi rangra 2005-től lehet pályázni, de korábban feltétel volt, hogy a kérvényező iskola nem működhet más tanintézménnyel közös épületben. Emiatt a Székely Mikó Kollégium nem volt jogosult a kollégium címre, de a Mikó pályázott, ellenben az önkormányzat vonatkozó határozatát tavaly a prefektus megtámadta, a városvezetés fellebbezett, ezt a bíróság elutasította, és csak idén júniusban nyílt lehetőség az újabb kérvényezésre.
 

Hirdetés