A városalapító Szent László, Szent István király, valamint Gizella királyné nyitotta meg a hétvégén a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozatot a váradi várban. Na jó, nem személyesen, csak a másik királyi városból, Székesfehárvárról kölcsön kapott, őket ábrázoló óriásbábuk képében.
A fesztivál díszmenettel kezdődött, amelynek élén a három bábu „vonult”, majd az erdélyi fejedelmi zászlókkal díszített új fahídon keresztülhaladva, a várba érve az udvaron tették őket közszemlére, hogy kicsik és nagyok együtt fényképezkedhessenek a jeles magyar uralkodókkal.
Mindez csak azért hat egy kissé furcsán, mert a Nagyváradi Őszt a város román többségű önkormányzata szervezi, a rendezvények apropója pedig október 12., amit a rendszerváltást követően a magyar közösség tiltakozása ellenére tettek meg „városünneppé.” Ez az a nap ugyanis, amikor az 1940-es felszabadulás után négy évvel, 1944-ben a szovjet hadsereg árnyékában érkező román haderő ismét megszállta a várost.
Már az is jelzésértékű, hogy a rendezvény a várban kapott helyet: ha már júniusban a magyar közösség itt ülte meg a maga városünnepét, a Szent László napokat, akkor nehogy már a románok kimaradjanak a jóból.
Szó ami szó, a helyszín – egyelőre – rányomni látszik a bélyegét a rendezvény hangulatára: míg az előző években semmiben sem különbözött az átlagos, sör-miccs-vurstli-idegtépő nyenyerészés a színpadon jellegű eseményektől, méltán vívva ki a Nagyváradi román falunapok epitheton ornanst, most méltóságteljesebbnek és korrektebbnek tűnik, a lehető legrosszabb értelemben elképzelendő balkáni tobzódás csak apró nyomokban fedezhető föl.
Szombaton este például a Bordó Sárkány nevű, magyarországi régizene-együttes koncertje alapozta meg a helyhez illő hangulatot, de a román popzene – e sorok által kevéssé ismert, de hozzáértők szerint – jeles képviselőinek listája sem a huszadrangú falunapokat idézi. Arról nem is beszélve, hogy szombaton a legendás Piramis együttes is színpadra lép majd, hogy a nosztalgikus közönség a patinás falak között voníthassa fejhangon a klasszikus sorokat, miszerint Szállj, szááállj, szállj fel magasra!
Emellett a kézművesek utcája is egész korrekt – a nemezelők, hand made magyaros jellegű öltözetek és kiegészítők standjai abszolúte illeszkednek a miliőbe.
A magyar nyelvű feliratok és tájékoztatás hiánya viszont annál kevésbé. De hát ez van: október 12-e a most tapasztalható, a magyar történelmi személyiségek megidézésében kimerülő gesztusok ellenére a város magyar közösségének amúgy sem ünnep, soha nem is lesz azzá. Nekünk ott van igazi városünnepnek a Szent László napok, amely – a mostani rendezvénnyel ellentétben – nem a város egyik közössége által a másik fölött aratott diadalnak akar emléket állítani.