Kolozsvár központja: a tahó parkolók paradicsoma (FOTÓK)

A polgármester, az alpolgármesterek, a helyi rendőrség és egyéb illetékesek figyelmébe. A tahókéba nem: nem olvasnak, parkolnak.
Hirdetés

Istennek hála, a végéhez közeledik a kolozsvári Petőfi (Avram Iancu) utca felújításának végtelen útja. Van szép úttest: két sáv a Heltai tér (Cipariu) irányába, egy az Egyetem (Universității) utca felé. Vannak szép parkolóhelyek, szép bicikliút, szép járda, szép helyek majdan égbe szökkenő fáknak. Szóval vannak.

Tettünk egy kört a helyszínen. Az Egyetem utca felől indultunk, elmentünk egészen a Szabók bástyájáig, és vissza. És amit láttunk, az erőst nem tetszett. Mert oké, hogy többek között a mi pénzünkből szépet újított a város. Gratulálunk! Kibírtuk az egész nyáron átívelő építőtelepet. De tisztelt illetékesek: egy projektet nem elég elkészíteni. Működtetni is kell azt, kérem szépen. Na de beszéljenek a képek.

 

Ez még az Egyetem utca. A “kis” Báthory épülete előtt vagyunk. A biciklisáv alig látszik az autóktól, pedig ott van. Értjük mi, hogy a csemetékért aggódó szülők parkolnak ott, és csak addig, amíg a gyerekek felpattannak a lovakra, ám a vonatkozó szabályok szerint ez akkor is törvénytelen. Meg kéne oldani.

 

Ez már a Petőfi utca sarka. És máris megvan az első tahó, aki a frissen megépített bicikliúton terpeszkedik. Igaz, a gépjármű a Viarom cég tulajdona, amely feltehetőleg a felújítási munkálatokat végzi. Vagyis elképzelhető, hogy nekik szabad. Részünkről akkor is megkapja a tahó minősítést.

 

Átmentünk az út másik oldalára. Parkoló tahók, ameddig a szem ellát. Amin állnak, az egy közlekedési sáv. Tehát, nem parkolóhely.

 

Ugyanaz, szemből.

 

Tüzetesebb vizsgálat alapján kijelenthetjük: a parkoló tahóknak két alfaját lehet megkülönböztetni. Az egyik a nagyontahó, aki egyszerűen megáll a sávon, kiszáll, és ott hagyja masináját, mint eb a szarát. A másik a kulttahó: ő, úgymond, jól nevelt. Felhúz a járdára, kiszáll, és innen ugyanúgy viselkedik, mint a nagyontahó.

 

Vannak mutáns tahók is, akik egyszerre több szabályt is sértenek. Például ez a piros, aki a kereszteződésben állt meg.

 

Hirdetés

Vagy ez a fehér, aki szintén a sarokra szarta az autóját, de mégis: kicsit azért a járdára.

 

Ezek a tahók már gyakorlatilag a balra tartó sávot foglalják el, de csak alig, ugye. Ám az is lehet, hogy valami zöld fényre várnak. Itt jegyezzük meg, hogy a Kispiac fele tartó sávon összesen 38 tilosban parkoló tahót számoltunk meg.

 

Visszafele jövet a biciklisávra parkoló tahókat vettük lajstromba. Ő az első.

 

Ő a második.

 

Ő a harmadik.

 

Ő a negyedik.

 

És ő az ötödik.

Hát, ez a mai zsákmány. A következtetés: Kolozsvár továbbra is a tahó parkolók paradicsoma. Kérdés, mit tesznek az ügyben az illetékesek? Mert így hiába újítják fel a központ útjait. Adnak a szarnak egy pofont.

 

Fotók: Szántai János

Hirdetés