Johannis békebírót játszik a román-magyar meccsen

Mert a diplomáciában az már anyázásnak minősül, amit Ponta és Szijjártó vágott egymás fejéhez az utóbbi pár napban.
Hirdetés

Mindkét fél részéről nagyobb önmérsékletre lett volna szükség a migránsválsággal és Magyarország kerítésépítési tervével kapcsolatos román-magyar vitában – jelentette ki Klaus Iohannis román államfő szerdai sajtóértekezletén, Bukarestben.

„Az ilyen vitákkal semmit sem lehet megoldani, ellenkezőleg, bonyolítják a két ország közötti viszonyt. Az a párbeszéd, amely lezajlott, nem illeszkedett a megszokott diplomáciai keretek közé” – állapította meg a román államfő.
 
Victor Ponta román kormányfő az utóbbi hetekben számos alkalommal éles szavakkal bírálta Magyarország bevándorlási politikáját, Európa szégyenének nevezve a budapesti döntéshozókat. A vádakat Szijjártó Péter minden alkalommal visszautasította. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a román kormányfő elveszítette önkontrollját, és egész Magyarországot megsértette.
 
Fotó: presidency.ro
Hirdetés