Megvédjük az EU-t!

Mármint ha felkérnek rá – mondta Johannis. És nem vagyunk idegengyűlölők, de a befogadást még tanulnunk kell. Cotroceni dixit.
Hirdetés

Románia kész részt venni az Európai Unió külső határainak megerősítésében, amennyiben felkérést kap erre – jelentette be Klaus Johannis államfő hétfőn.

Az államelnök sajtóértekezletén kifejtette: az európai migrációs válság megoldása nem korlátozódhat a menekültek szétosztására, szerinte egy tagország szolidáris lehet mind a menekültekkel, mind a nehéz helyzetbe került többi uniós tagállammal anélkül is, hogy elfogadja a kötelező kvótákat.

Románia nem idegengyűlölő ország,

szeretne hozzájárulni a válság megoldásához, de tárgyalni akar annak konkrét módozatairól. A kormánynak kell kidolgoznia javaslatait, és nem lehet az egyedüli szempont az, hogy hány menedékkérőt tud elszállásolni – mutatott rá Johannis.
 
Alapvetően hibás lenne az európai unió keleti és nyugati tagállamai között árkot ásni – figyelmeztetett az államfő. Úgy vélte, szankciókkal nem lehet rákényszeríteni a tagállamokat olyasmire, amit nem tudnak vállalni. Szerinte az osztrák kancellár erős érzelmi befolyás alatt állhatott, amikor a strukturális alapok csökkentését javasolta szankcióként azon országok ellen, amelyek nem járulnak hozzá a menekültek szétosztásához.
 
Johannis kifejtette: a menekültek befogadása nemcsak ideiglenes elszállásolásukat jelenti, hanem beilleszkedésükről is gondoskodni kell. „Ezen a téren még sok tanulnivalónk van” – jegyezte meg a román elnök.

Schengen nem működik

Kérdésre válaszolva Iohannis cáfolta, hogy országa a schengeni csatlakozását szabta volna feltételül ahhoz, hogy az EB által megszabott több mint 6000 menedékkérőt befogadja. 
 
A shengeni övezet gyakorlatilag működésképtelen. Ez Romániát, amely négy éve hiába várja, hogy Bulgáriával együtt tagja lehessen a belső határellenőrzés nélküli övezetnek, aggodalommal tölti el, és a témát a hamarosan összeülő Legfelső Védelmi Tanács napirendjére tűzte – mondta az államfő.
 

Fotó: presidency.ro

 

Hirdetés