Kilistázták a marosvásárhelyi magyar orvosokat

A kolozsvári Igen, tessék! ötlete Vásárhelyen is kivirágzott: magyar orvosi szaknévsort terjesztenek ingyenes kiadványban.
Hirdetés

1700 példányt osztottak ki a Vásárhelyi Forgatagon abból a magyar orvosi szaknévsorból, amelyet a Studium–Prospero Alapítvány adott ki több mint 320 orvos elérhetőségével – írja a Krónika

 
Az alapítványnak eddig is létezett egy erdélyi magyar szaknévsora, az EMAOSZ az interneten, most ezt fejlesztették tovább, és várják a javításokat, bővítési javaslatokat is a második kiadáshoz – mondta Vass Levente, a kiadvány szerkesztője. A szakokat és az orvosokat is betűrendben tüntették fel, a következő kiadásba pedig a fogorvosok is bekerülnek.
 
Az elmúlt mintegy tíz évben nem telt el úgy nap, hogy fel ne hívták volna – akár más megyebeli kollégái, akár nem egészségügyi területen dolgozó ismerősei –, és kértek volna segítséget egy-egy betegnek a szakorvoshoz való irányításában vagy elérhetőségének megadásában – magyarázta Vass, aki szerint nemcsak a vásárhelyiek látják hasznát a szaknévsornak, hanem azok a székelyföldiek is, akik ott keresnek szakorvost.
 
A kiadvány a továbbiakban az egyházak presbitériumainál is elérhető lesz, akárcsak a háziorvosoknál, és a kiadványban szereplő orvosok közül bárki igényelheti a maga vagy betegei számára.
 
További részletek az alábbi linken.

Hirdetés