Már megint szívatják a Magyarországon mesterizni akaró hallgatókat

Bár megoldódni látszik a probléma, a magyar és a román oktatási rendszerről sokat elárul, hogy megismétlődött a tavalyi cirkusz.
Hirdetés

A magyar és a román oktatási rendszer „disszonanciája” miatt háborognak a magyarországi mesteri képzésre felvételt nyert romániai hallgatók. Diszkriminálva érzik ugyanis magukat, mert az alapfokon elvégzett egyetem sikeres befejezése után egy évbe telik, míg a román kormány kiállítja az ezt igazoló diplomát, és a helyette kibocsátott igazolást nem fogadják el a magyarországi felsőoktatási intézmények. Legalább is ezt válaszolták a hallgatóknak:  „A 2015. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás során benyújtott oklevél-igazolás nem fogadható el felsőfokú végzettség igazolására”.

Gyakorlatilag hiába felvételiztek sikeresen a hallgatók, a vizsgán számolt pontjaikat a fentiekre hivatkozva lenullázták a felvi.hu-n.

Megismétlődni látszik tehát a tavalyi eset, amikor a pórul járt és jogosan felháborodott hallgatóknak végül sikerült kicirkuszolni, hogy a befogadó intézmények mégis fogadják el a román igazolás hitelesített magyar fordítását.

A Kolozsváron tanuló magyar diákok máris virtuális közösséget alkottak, egyikük pedig ismét nyílt levélben fordult a sajtóhoz kérve az illetékeseket, hogy oldják meg a helyzetet. A szerkesztőségünkhöz is eljuttatott levélben többek között a következő áll

„Bár a jelentkezés első lépéseiben erről nem voltunk tájékoztatva, mindaddig, amíg sikeres felvételi vizsgát nem tettünk és két hét nem maradt a végső leadási határidőig. Ekkor világossá tétetett, hogy külföldi egyetemet végzett diák kizárólagosan oklevéllel jelentkezhet magyarországi felsőoktatási intézménybe. Úgy gondolom, mint teljes jogú magyar állampolgároknak, lehetőséget kellene, hogy biztosítsanak nekünk is, ha tanulni szeretnénk.”

A levélben foglaltak szerint a tavalyi felvételizők oklevél-igazolását végül is elfogadták,

most viszont ezt nem tehetik meg, hiszen a magyar fél értesülése szerint a román kormány idén időben állítja ki az okleveleket.  

A levél írója ugyanakkor kiemeli, hogy a fogadó intézmények segítőkészek, de hatáskörük nem terjed az Oktatási Hivatal fölé.

Saját hibánkon kívül megfosztottak bennünket a tanuláshoz való jogunktól, melyet értetlenül fogadtunk. Magyar intézményben tanuló diákként jóval többet kérnek tőlünk, mint azoktól, akik az anyaországban tanultak, mellyel nem lenne probléma, ameddig azokat teljesíteni tudjuk. Két EU-s tagország között nem szabadna ez a probléma felmerüljön és a végzettek támogatása, segítése kellene legyen a cél.” – szerepel még a levélben.

Hirdetés

A Transindex megkeresésére

mind Király András oktatásügyi államtitkár, mind Soós Anna, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese azt nyilatkozta, hogy meg fog oldódni a helyzet.

Király az ötven éve változatlanul működő oktatási rendszert tette felelőssé a történetékert, de a magyar felsőoktatási intézmények hozzáállását is bírálta. Szerinte ahhoz, hogy a jövőben ez ne ismétlődjön meg, a román-magyar lejárt oktatási egyezmény felújítására van szükség.

Soós kifejtette: már felvette a magyarországi minisztérium képviselőivel a kapcsolatot, akik azt mondták, el fogják fogadni azoknak a romániai alapképzést végzőknek is a jelentkezését, akik még nem kapták kézhez a diplomájukat, de igazolni tudják az egyetem sikeres elvégzését.

Fotó: elte.hu

Hirdetés