Európa zöld fővárosa lenne Arad

Ezt a polgármester jelentette be, úgyhogy valószínűleg tényleg komolyan gondolják.
Hirdetés

Újabb merész ötlettel hozakodott elő Gheorghe Falcă aradi polgármester, aki hétfőn bejelentette: Arad is részt vesz az Európa Zöld Fővárosa címért folyó küzdelemben. A pályázattal kapcsolatos határozat fel is került a csütörtöki városi tanácsülés napirendi pontjai közé. A nemes címet az Európai Bizottság ítéli oda évente azoknak az európai, százezer főt meghaladó nagyvárosoknak, melyek jelentős eredményeket értek el a környezetbarát technológiák, az életminőség javítása, a zöldövezetek növelése, továbbá a fenntartható fejlődést, a város élhetőbbé tételét elősegítő beruházások tekintetében.

Aradnak olyan városokkal szemben kellene bizonyítania, mint Stockholm (2010), Hamburg (2011), Vitoria-Gasteiz (2012), Nantes (2013), Koppenhága (2014), Bristol (2015), Ljubljana (2016) vagy Essen (2017) – ezek ugyanis már elnyerték az elismerést. Arad, ha megnyeri a játszmát, 2018-ban viselhetné a rangos címet.

„A cím nagy kihívást jelent Arad számára, és azt igazolja, hogy fontos számunkra az egészséges és tiszta környezet. Arad jelölésével beigazolódik, milyen nagy hangsúlyt helyeztünk az elmúlt években projektjeinkkel a fenntartható fejlődésre, legyen szó tömegközlekedésről vagy zöldövezetekről, alternatív energiafelhasználásról vagy szennyvíztisztításról stb.” – nyilatkozta hétfőn a sajtónak a polgármester.
 

Hirdetés