Sorsdöntő népszavazás zajlik Görögországban

A tét az, hogy elfogadják-e a görögök az Európai Bizottság által követelt gazdasági megszorításokat az államcsőd elkerülése érdekében.
Hirdetés

Nai vagy ókhi – azaz igen vagy nem –: ez a két opció azon a történelmi jelentőségű népszavazáson, amely vasárnap reggel kezdődött Görögországban arról, hogy hajlandó-e a lakosság elfogadni a nemzetközi hitelezőknek az országgal szemben támasztott követelményeit, vagy inkább elutasítja a megállapodásért cserében feltételül szabott reformintézkedések bevezetését.

A szavazás reggel, helyi idő szerint hét órakor kezdődött. A mintegy 9,8 millió választásra jogosult személy este hat óráig járulhat a szavazóurnákhoz. A referendum érvényességéhez legalább 40 százalékuknak voksolnia kell.

Az elmúlt napokban számos európai politikus megismételte, hogy a görögök valójában az euróövezeti tagságukról szavaznak. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és Jánisz Varufakisz pénzügyminiszter viszont kilátásba helyezte, hogy lemond, ha a szavazók támogatják a hitelezők követeléseit.Ciprasz pénteken egy kormánypárti nagygyűlésen úgy nyilatkozott, hogy „a görögök eltökélték, hogy saját kezükbe veszik sorsukat”. „Bármi történjék is hétfőn, ez most a demokrácia ünnepe” – mondta a baloldali kormányfő, aki azt kérte a vasárnapi népszavazás résztvevőitől, hogy küldjék „a méltóság és a demokrácia” üzenetét Európának „nem” szavazatukkal. Úgy fogalmazott, hogy a görögöknek „büszke nemet” kell mondaniuk az ultimátumokra és azoknak, akik „terrorizálják” őket.

A legutóbb, pénteken közzétett közvélemény-kutatási eredmény szerint a megkérdezettek 44,8 százaléka szavazott volna igennel, és 43,4 százalékuk nemmel, ha aznap lett volna a szavazás. A határozatlanok aránya 11,8 százalék. A felmérésben részt vevők 74 százaléka azt mondta: szeretné, ha Görögország bent maradna az eurózónában, 15 százalék pedig azt, hogy nem, mert nemzeti valutát akar. Ebben a tekintetben a bizonytalanok aránya 11 százalék.
 

Hirdetés