A tét az, hogy elfogadják-e a görögök az Európai Bizottság által követelt gazdasági megszorításokat az államcsőd elkerülése érdekében.
Nai vagy ókhi – azaz igen vagy nem –: ez a két opció azon a történelmi jelentőségű népszavazáson, amely vasárnap reggel kezdődött Görögországban arról, hogy hajlandó-e a lakosság elfogadni a nemzetközi hitelezőknek az országgal szemben támasztott követelményeit, vagy inkább elutasítja a megállapodásért cserében feltételül szabott reformintézkedések bevezetését.
A szavazás reggel, helyi idő szerint hét órakor kezdődött. A mintegy 9,8 millió választásra jogosult személy este hat óráig járulhat a szavazóurnákhoz. A referendum érvényességéhez legalább 40 százalékuknak voksolnia kell.
Az elmúlt napokban számos európai politikus megismételte, hogy a görögök valójában az euróövezeti tagságukról szavaznak. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és Jánisz Varufakisz pénzügyminiszter viszont kilátásba helyezte, hogy lemond, ha a szavazók támogatják a hitelezők követeléseit.Ciprasz pénteken egy kormánypárti nagygyűlésen úgy nyilatkozott, hogy „a görögök eltökélték, hogy saját kezükbe veszik sorsukat". "Bármi történjék is hétfőn, ez most a demokrácia ünnepe" - mondta a baloldali kormányfő, aki azt kérte a vasárnapi népszavazás résztvevőitől, hogy küldjék „a méltóság és a demokrácia" üzenetét Európának „nem" szavazatukkal. Úgy fogalmazott, hogy a görögöknek „büszke nemet" kell mondaniuk az ultimátumokra és azoknak, akik „terrorizálják" őket.
A legutóbb, pénteken közzétett közvélemény-kutatási eredmény szerint a megkérdezettek 44,8 százaléka szavazott volna igennel, és 43,4 százalékuk nemmel, ha aznap lett volna a szavazás. A határozatlanok aránya 11,8 százalék. A felmérésben részt vevők 74 százaléka azt mondta: szeretné, ha Görögország bent maradna az eurózónában, 15 százalék pedig azt, hogy nem, mert nemzeti valutát akar. Ebben a tekintetben a bizonytalanok aránya 11 százalék.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.

További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.