Kormányfői átok: kivizsgálják az Oprea elleni plágiumvádat

Őt is a doktori disszertációja kapcsán vegzálják, akárcsak Victor Pontát.
Hirdetés

A Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága plágiumgyanú miatt vizsgálatot indított Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnök doktori dolgozata ügyében – közölte csütörtökön a felsőoktatási intézmény.

Az ideiglenes miniszterelnök ellen – aki a térdműtéte után Törökországban lábadozó Victor Pontát helyettesíti – azt követően indították a vizsgálatot, hogy – mint arról beszámoltunk – egy személy feljelentést tett Oprea dolgozata ügyében. Emellett az ellenzékhez közel álló Hotnews hírportálon megjelent egy elemzés, miszerint Oprea dolgozata több olyan bekezdést tartalmaz, amelyeket a szerző más dolgozatokból vett át forrásmegjelölés nélkül.

Marian Popescu, az etikai bizottság elnöke egy közleményben azt írta, hogy a feljelentő ugyan nem támasztotta alá bizonyítékokkal a vádat, de mivel a médiában megjelent egy erre vonatkozó elemzés, amely már konkrét bizonyítékokat is tartalmazott, a testületnek kötelessége kivizsgálni az ügyet.

Az ideiglenes miniszterelnök szerint az őt feljelentő személy egy bizonyos Ioan Sîrbu, aki a védelmi minisztériumban dolgozott az ő minisztersége idején, és akinek éppen ebben az időszakban bontották fel munkaszerződését. Oprea szerint ezért a személyes sérelemért akar rajta bosszút állni. Sirbu korábban Oprea vagyonának ellenőrzését is kérte az illetékes hatóságtól – állítja az ideiglenes miniszterelnök.

Hangsúlyozta, hogy ő mindig törvénytisztelő volt, és a doktori dolgozata nyilvános dokumentum, így bárki ellenőrizheti.

Hirdetés

2012 nyarán a bukaresti egyetem etikai bizottsága Victor Ponta doktori dolgozata esetében megállapította, hogy az plágiumnak minősül, de az egyetem nem vonhatta vissza a doktori címet, mivel magas rangú közhivatalnok esetében ezt csak az oktatási minisztérium tehette volna meg. Ponta végül tavaly decemberben önként mondott le doktori címéről.

Oprea annak a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnevezésű kisebb koalíciós pártnak az elnöke, amelynek kulcsszerepe van a jelenlegi parlamenti erőviszonyok közepette a Ponta-kormány parlamenti többségének biztosításában.
 

Hirdetés