Barabási Albert László és Kolumbán Gábor széttartó életútjai például egy kettős portréfilmben, amit Kolozsváron is bemutattak a készítői. Meglepetésvendég is volt, Tóásó Előd személyében.
Hirdetés
A Két székely című film pontosan arról szól, amit a címével ígér: két székely sorsról, amelyek az elmúlt évtizedekben nem metszették egymást. Egyikük világhírű tudós, másikuk falusi bivalyosgazda, egyikük magabiztos világpolgárként él, másikuk a már-már anakronisztikusan természetközeli hagyományos létmód lehetőségeivel kísérletezik a posztmodern világ kellékei között.
Lukács Csaba, a Magyar Nemzet világjáró újságírója és Marossy Géza, a közmédia operatőre arra vállalkozott, hogy két olyan életutat szorítson egyazon dokfilm keretébe, amelyek ennél távolabb látszólag nem is állhatnának egymástól. A Két székely (amely teljes terjedelmében megnézhető a YouTube-on, lásd lent) belső, szerkezeti és tartalmi feszültségét épp ez a térbeli és mentális távolság adja: mindkét „főhőst” természetes környezetében látjuk. Barabásit Bostonban, amint a Harvard rákkutató intézetének jubileumi konferenciájára indul, ahol főelőadóként szerepel, és az autóút közben arról társalog a riporterrel, mennyi esélye van a Nobel-díjra, majd az óceán partján mesél kétlaki, Amerika és Budapest között zajló életéről, csíki székely gyökereiről.
A hálózatkutatás atyjaként számon tartott tudós gyakorlatilag mindent elért, amit ebben a szakmában lehet: a világ első számú egyetemi központjában kutathat, olyan közegben, ahol – elmondása szerint – bármely tudományág három, világszerte legelismertebb kutatója közül legalább egy bizonyosan megfordul. Eközben a hűtőszekrényében ott a tekerőpataki kolbász vagy a gyergyói bodzalé – a globalizált világban nincsenek távolságok.
Két székely, azaz Kolumbán Gábor és Barabási Albert László (jelenet a filmből)
Kolumbán Gábor radikálisan más utat járt be: a fizikus-közgazdász a ’89-es változások hatására a politikában kötött ki, RMDSZ-t alapított Székelyudvarhelyen, megyei tanácselnök volt, de úgy érezte, a szabadságvágya nem fér meg a politikai élet szigorú korlátai között. Kiköltözött hát Énlakára, és amellett, hogy közéleti és oktatói tevékenységét nem adta fel, bivalytenyésztésbe fogott, jelenleg félszáz állat gazdája. Házában nincs villany – csak a sarokig vezette el, hogy legyen hol feltölteni a telefont vagy a laptopot –, a felesége által készített gyertyákkal világítanak, a tyúkokkal fekszenek és kelnek. A falusiakkal együtt énekel a templomban, és velük üldögél a kocsma teraszán.
Az élethelyzet különbségeiből fakadó párhuzamosságok néhol humorforrásként jelennek meg a filmben: a bostoni sugárutat az énlakai földúton vonuló bivalycsorda képe váltja, a bostoni coffee house-ban friss kávét hörpölgető Barabásit (12 dollárba került a fekete nedű, tudjuk meg a vetítés után Lukács Csabától) a leharcolt falusi kocsmában automatából kávézgató Kolumbán.
Lukács a filmet követően, Laczkó Vass Róbert moderátori kérdéseire válaszolva azt is elárulja, hogy Barabásihoz, akinek rettenetesen zsúfolt a határidőnaplója, nem volt könnyű eljutni, és azzal győzte meg végképp a projektben való részvételről, hogy megígérte neki: megkóstolhatja Kolumbán Gábor bivalysajtját.
Ezek a párhuzamosok mégis összeérnek a filmet záró „nagyjelenetben”, amikor Barabási meglátogatja Kolumbánt Énlakán, ebben a „hálózatos szerkezetű” faluban, és mint egy hálózatelméleti traktátusban, kiderül, hogy minden összefügg mindennel. A két székely életút közös pontja a származáson kívül az, hogy a szédületes karriert befutó tudóst huszonéves korában az egykori mérnök, majdani bivalyosgazda ismertette meg a káoszelmélettel, a fraktálok elméletével, amiből később kiindult a kutatásai során.
Az egyik székely bebizonyította, hogy Csíkból indulva is meg lehet hódítani a világot.
A másik székely bebizonyította, hogy otthon maradva is lehet értelmes, hasznos létformát kialakítani.
Mindketten jól érzik magukat ott, ahol vannak, és úgy tűnik, boldogok is. És ezeknek a széttartó sorsoknak így, együtt van értelmük – a filmvásznon innen és túl.
A harmadik székely: Tóásó Előd
A Székely Szeretetszolgálat Alapítvány jóvoltából – amelynek támogatásával sikerült a Két székelyt leforgatni – hamarosan újabb Lukács-Marossy-produkciót tekinthetünk meg (legalábbis reméljük), mégpedig a Bolíviából kalandos körülmények közt nemrég szabadult Tóásó Elődről. Az est bónuszvendége maga Tóásó volt, és ha már eljött, a közönség nem hagyta távozni anélkül, hogy mesélne viszontagságairól. A Tóásó-sztori annyira szövevényes, hogy megérne egy önálló közönségtalálkozót Kolozsváron is, de a már ismert információk mellett néhány érdekességet így is megtudtunk. Így azt is, hogy a társait kivégző kommandósok között kifejezetten erre az alkalomra szabadon engedett köztörvényes bűnözők is voltak, vagy hogy milyen apró, sorsfordító mozzanatoknak köszönhetően sikerült túlélnie a szállodabeli golyózáport.
Másik két székely: Tóásó Előd és Laczkó Vass Róbert
Lukács Csaba mesélt a börtönbeli forgatás körülményeiről is: mint mondta, bevinni semmit nem lehetett, de egy bolíviai börtönben megfelelő anyagi ellenszolgáltatás fejében gyakorlatilag bármihez hozzá lehet jutni, így felvevőgéphez is (amelyen aztán rajta marad egy felvétel az egyik elítéltről, aki a szabadságról énekel – nem várt nyersanyagként a készülő filmhez). Tóásó Előd esete azt példázza Lukács szerint, hogy a világ túlzottan bonyolult lett körülöttünk, és nem vagyunk eléggé felkészülve arra, hogy kiismerjük magunkat az útvesztőiben – ezért olyan dolgok is kapcsolatba kerülnek, amelyeknek eredendően nincs közük egymáshoz.
