Vádat emelt a DNA Kiss Sándor ellen

Két hete vették őrizetbe, máris elkészült a vádirat.
Hirdetés

Csúszópénz elfogadása, befolyással való sorozatos visszaélés, pénzmosás és hivatali hatáskörrel közérdek ellen elkövetett visszaélés vádjával állítják bíróság elé Kiss Sándort, a Bihar megyei tanács RMDSZ-es alelnökét, akit két héttel ezelőtt vettek őrizetbe.

A korrupcióellenes ügyészség ugyanabban az ügyben vádat emelt Rus Beniamin, Bojtor Vilmos László, Miklóssy Ferenc László, Miklóssy Ferenc és Roatiş Gheorghe Ioan cégvezetők ellen is.

A politikus és a cégvezetők a DNA szerint egy olyan pénzmosási rendszert hoztak létre és működtettek, amelyen keresztül Kiss és Bojtor túlértékelt munkagépek árából több száz ezer euró kenőpénzt kapott annak fejében, hogy a debreceni Keviép kft. nyerje a nagyváradi szeméttározó megépítésére és működtetésére kiírt közbeszerzési pályázatot, vagy hogy a Rus által vezetett Selina cégcsoport jusson állami szerződésekhez.

Kiss a Selina csoportot telekügyletekkel is segítette, a megyei tanács által áruba bocsátott két nagyváradi telket a Selina vásárolta meg a tanácsi alelnök befolyásának latba vetésével. Ezzel Kiss több mint 6,1 millió eurós kárt okozott a megyei tanácsnak a DNA szerint.

Egy másik ügylettel Kiss és Bojtor a nagyváradi Electrocentrale Rt. energetikai társaság közbeszerzési eljárásán juttatott szénbeszállítási szerződéshez egy céget, amelynek vezetője 3,2 millió eurót fizetett nekik.

Az ügyletek lebonyolítása minden esetben paraváncégeken keresztül történt.

Hirdetés

Az ügy egyik gyanúsítottja Mudura Sándor nagyváradi üzletember volt, aki tavaly májusban elhunyt.

Kiss Sándor, Rus Beniamin és Roatiş Gheorghe Ioan vagyonát szerdán zárolták.

 

Hirdetés