A Bihar megyei tanács alelnöki tisztségét is betöltő Kiss Sándort a gyanú szerint 600 ezer euróval fizette le a Selina cég.
Az országos korrupcióellenes ügyészség kedd délelőtt hallgatta ki Kiss Sándort, a Bihar megyei önkormányzat alelnökét, a megyei RMDSZ elnökét és Beniamin Rust, a Selina cég tulajdonosát. Az ügyészek a kihallgatás után úgy döntöttek, hogy Kiss Sándort csúszópénz elfogadása, hivatali visszaélés és pénzmosás, a vállalkozót pedig pénzmosás gyanújával őrizetbe veszik.
A korrupcióellenes ügyészség 2014 áprilisában közölte, hogy bűnvádi eljárást indított Kiss Sándor ellen, akit három, 2003 és 2006 közötti ügyben gyanúsít csúszópénz elfogadásával. A DNA akkor arról is tájékoztatott, hogy az ügyeknek Románián kívüli szálai is vannak, ezért a nyomozásban együttműködött a magyarországi, hollandiai és németországi hatóságokkal.
annak érdekében, hogy előnyben részesítse a céget a korábban szociális lakások helyszínének kijelölt Luceafărul lakónegyed Aradi úti és Egyetem utcai telkeinek értékesítése során. A tranzakcióval 8,6 millió eurós kárt okozhattak a megyei önkormányzatnak. További 100 ezer euró fejében Kiss több közbeszerzési eljáráson előnyben részesítette a vállalatot.
Ugyanebben az ügyben indított eljárást az ügyészség a Keviép tulajdonosa, Miklóssy Ferenc és fia, az East Bau Construct vállalat tulajdonosa, Miklóssy Ferenc László ellen. A debreceni cég állítólag 300 ezer eurót adott át Kissnek és az időközben elhunyt Mudura Sándornak, a Lotus bevásárlóközpont tulajdonosának, hogy járjanak közben, a Keviép építhesse meg és működtesse a váradi szemétlerakót.
A politikus 2000 óta tölt be vezető tisztséget a Bihar megyei önkormányzatban. 2004 és 2008 között a megyei tanács elnöke, az azt megelőző és azt követő ciklusokban az önkormányzat alelnöke volt.
Kiss Sándor a bűnvádi eljárás tavalyi elindításakor nyilatkozatot juttatott el a sajtóhoz, melyben közölte, hogy a nyomozó hatóság többször vizsgálta már az említett ügyeket, és mindig vádemelés nélkül zárta le a nyomozást.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!

Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.

További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.