Ismét elbukott a Várad és Váradszentmárton egyesüléséről szóló népszavazás

Házhoz ment a pofonért Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere. A váradiak pedig készségesen le is keverték neki.
Hirdetés

Másodszorra is érvénytelen lett a Nagyvárad és a szomszédos Váradszentmárton község egyesüléséről kiírt népszavazás, miután a vasárnapi, megismételt voksoláson sem érte el a részvételi arány az érvényességhez szükséges 30 százalékot.

A nem hivatalos eredmények szerint – amelyek azonban várhatóan érdemben nem változnak már – csupán a 188 085 ezer szavazásra jogosult polgár 28,24 százaléka járult urnákhoz.

Ez ugyan lényegesen több, mint a május 10-i 19,69 százalék, de annál jobban fájhat a polgármesternek, hiszen közel volt ugyan a sikerhez, de mégsem elegendő. A leadott voksok 98,04 százaléka az egyesülés mellett szólt. (Mint ismeretes, május 10-én Szentmártonban is szavaztak, ott már akkor érvényes és eredményes volt a voksolás, a résztvevők 54,5 százaléka szavazott az egyesülésre).

A váradi elöljáró és pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azzal próbálta meggyőzni a polgárokat, hogy a Félixfürdőt és Püspökfürdőt is magában foglaló Szentmártonnal való egyesülés hatalmas gazdasági fellendülést hozna az így még nagyobb turisztikai célponttá váló város számára. A gond csak az, hogy ésszerű érveket nem nagyon tudtak emellett felsorakoztatni. Mindemellett megkísérelték megtéveszteni is az embereket, a vitathatóan törvényes körülmények között megismételt referendumot ugyanis „második fordulóként” reklámozták, holott népszavazások esetében ilyesmi nem lehetséges.

Ráadásul a város mintegy 50 ezer fős magyar közösségét sem tudták – igaz, nem is nagyon akarták – meggyőzni. A kampány gyakorlatilag kizárólag román nyelven zajlott, a magyarok pedig – az első fordulóhoz hasonlóan – bojkottálták a referendumot, mivel a két település egyesülése azzal járt volna, hogy Váradon a jelenlegi közel 25-ről 23 százalék környékére csökken a magyarok számaránya.

Hirdetés

A 143 szavazókörből csupán egyben nincs még hivatalos eredmény, mivel a városi kórházban leadott voksokat az RMDSZ megóvta. Kiderült ugyanis, hogy annak ellenére, hogy 52-en kértek mozgóurnát, a leadott voksok száma 81 volt.

Bolojan megköszönte a részvételt, és úgy vélte: a város nagy esélyt játszott el arra, hogy az idegenforgalomra alapozva fejlődhessen tovább.
 

Hirdetés