Bréking: lesznek magyar utcanévtáblák Marosvásárhelyen

Harminc hagyományos utcanév kiírásáról döntött Marosvásárhely önkormányzata.
Hirdetés

A döntés nyomán Marosvásárhely egyes utcáira tájékoztató jelleggel kikerülnek azok az utcanevek is, amelyeket az illető utcák akkor viseltek, amikor Marosvásárhely még Magyarország része volt. A marosvásárhelyi magyarok a köznyelvben ma is többnyire az utcáknak a régi, nem hivatalos megnevezését használják. Így a hivatalosan Călărașilornak nevezett utca sarkain álló épületekre tájékoztató jelleggel az is kikerül, hogy Kossuth Lajos utca. 

Tájékoztató jelleggel kerül ki egyes utcákra és terekre Munkácsy Mihály, Baross Gábor, Deák Ferenc, Jókai Mór, Vörösmarty Mihály, Ady Endre és más magyar személyiségek neve, de olyan hagyományos megnevezések is, mint Sáros utca, Kálvária vagy Klastrom utca. 

Peti András, a város RMDSZ-es alpolgármestere az MTI-nek elmondta,

a hagyományos utcanevek nem a hivatalos kétnyelvű táblák helyett kerülnek ki.

„A határozat mindössze arról szól, hogy tiszteljük a hagyományainkat. A hétköznapi kommunikációban amúgy is ezeket az utcaneveket használjuk. Az a cél, hogy ezek ne merüljenek feledésbe” – magyarázta Peti András. Hozzátette, az RMDSZ-nek továbbra is az a célja, hogy a hivatalos táblák is kétnyelvűek legyenek a városban. 

Az alpolgármester elmondta: az RMDSZ önkormányzati képviselői az elmúlt két évben három határozattervezetet nyújtottak be a hivatalos kétnyelvű táblák kihelyezésére vonatkozóan, de egyik sem kerülhetett napirendre, mert a város jegyzője úgy vélte, mindhárom kezdeményezés törvénytelen. A 2001-ben elfogadott román közigazgatási törvény ugyanis csak a település- és intézménynevek többnyelvű kiírásáról rendelkezik azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot.

A csütörtöki határozattal szembeni kifogásait hangoztatta a kétnyelvűségért küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo).

Hirdetés

Szigeti Enikő, a Cemo elnöke az MTI-nek elmondta, kirakatintézkedésnek tekintik a hagyományos utcanevek kiírását, mely a hivatalos, kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését próbálja elodázni. Hozzátette, formai okokra hivatkozva a határozat érvénytelenítését fogják kezdeményezni a bíróságon. 

„Ezzel a határozattal rendezettnek tekinti a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét az önkormányzat, és félő, hogy leáll az a folyamat, amely a valós kétnyelvűséget hivatott megoldani” – nyilatkozta az emberi jogi harcos. Hozzátette, a városnak 425 utcája van, ezek 85 százalékának magyarra is lefordítható a neve, és a Cemo ragaszkodik ahhoz, hogy az utcáknak hivatalos magyar neve is legyen. 

Marosvásárhelyen a magyar közösség általános felháborodását váltotta ki, hogy a polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség megbírságolt két önkéntest, akik a Cemo megbízásából helyeztek ki kétnyelvű utcanévtáblákat a városban, és 30 ezer és 50 ezer lej közötti bírságot helyezett kilátásba azoknak, akik nem távolítják el 48 órán belül házuk faláról a kétnyelvű táblát. A fenyegetés hatására a civilek által kihelyezett 80 tábla egy részét levették az ingatlantulajdonosok.

Hirdetés