Harminc hagyományos utcanév kiírásáról döntött Marosvásárhely önkormányzata.
A döntés nyomán Marosvásárhely egyes utcáira tájékoztató jelleggel kikerülnek azok az utcanevek is, amelyeket az illető utcák akkor viseltek, amikor Marosvásárhely még Magyarország része volt. A marosvásárhelyi magyarok a köznyelvben ma is többnyire az utcáknak a régi, nem hivatalos megnevezését használják. Így a hivatalosan Călărașilornak nevezett utca sarkain álló épületekre tájékoztató jelleggel az is kikerül, hogy Kossuth Lajos utca.
Tájékoztató jelleggel kerül ki egyes utcákra és terekre Munkácsy Mihály, Baross Gábor, Deák Ferenc, Jókai Mór, Vörösmarty Mihály, Ady Endre és más magyar személyiségek neve, de olyan hagyományos megnevezések is, mint Sáros utca, Kálvária vagy Klastrom utca.
Peti András, a város RMDSZ-es alpolgármestere az MTI-nek elmondta,
„A határozat mindössze arról szól, hogy tiszteljük a hagyományainkat. A hétköznapi kommunikációban amúgy is ezeket az utcaneveket használjuk. Az a cél, hogy ezek ne merüljenek feledésbe” - magyarázta Peti András. Hozzátette, az RMDSZ-nek továbbra is az a célja, hogy a hivatalos táblák is kétnyelvűek legyenek a városban.
Az alpolgármester elmondta: az RMDSZ önkormányzati képviselői az elmúlt két évben három határozattervezetet nyújtottak be a hivatalos kétnyelvű táblák kihelyezésére vonatkozóan, de egyik sem kerülhetett napirendre, mert a város jegyzője úgy vélte, mindhárom kezdeményezés törvénytelen. A 2001-ben elfogadott román közigazgatási törvény ugyanis csak a település- és intézménynevek többnyelvű kiírásáról rendelkezik azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot.
Szigeti Enikő, a Cemo elnöke az MTI-nek elmondta, kirakatintézkedésnek tekintik a hagyományos utcanevek kiírását, mely a hivatalos, kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését próbálja elodázni. Hozzátette, formai okokra hivatkozva a határozat érvénytelenítését fogják kezdeményezni a bíróságon.
„Ezzel a határozattal rendezettnek tekinti a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét az önkormányzat, és félő, hogy leáll az a folyamat, amely a valós kétnyelvűséget hivatott megoldani” - nyilatkozta az emberi jogi harcos. Hozzátette, a városnak 425 utcája van, ezek 85 százalékának magyarra is lefordítható a neve, és a Cemo ragaszkodik ahhoz, hogy az utcáknak hivatalos magyar neve is legyen.
Marosvásárhelyen a magyar közösség általános felháborodását váltotta ki, hogy a polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség megbírságolt két önkéntest, akik a Cemo megbízásából helyeztek ki kétnyelvű utcanévtáblákat a városban, és 30 ezer és 50 ezer lej közötti bírságot helyezett kilátásba azoknak, akik nem távolítják el 48 órán belül házuk faláról a kétnyelvű táblát. A fenyegetés hatására a civilek által kihelyezett 80 tábla egy részét levették az ingatlantulajdonosok.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.
A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját hamarosan kiadhatják Romániának, ahol börtönbüntetés vár rá. II. Károly unokájának portréja.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Újraindították végre a csernavodai atomerőmű egyes számú blokkját. Romániában még mindig igen sok a megvilágítatlan gyalogátjáró.
Újraindították végre a csernavodai atomerőmű egyes számú blokkját. Romániában még mindig igen sok a megvilágítatlan gyalogátjáró.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, akik Irán megbízásából akartak megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, akik Irán megbízásából akartak megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.