Persze, hogy nem szól a székely zászlóról a zászlótörvény

Na de akkor mégis, miről?
Hirdetés

„Én soha nem mondtam azt, hogy a most elfogadott zászlótörvény a székely zászlóról szól” – jelentette ki Márton Árpád a Székely Hírmondó beszámolója szerint. Az RMDSZ parlamenti képviselője szerint viszont

a jogszabály kedvezően rendezi a közigazgatási egységek szimbólumainak a helyzetét.

A perek és a bírósági ítéletek jelentős része a közigazgatási egységek és az ezek alárendeltségébe tartozó intézmények épületeire kitűzött saját zászlókra vonatkozik, elég csak Kovászna megye vagy Sepsiszentgyörgy zászlóira utalni, amelyeket levetetett a prefektus. Ez a jogszabály ezt a gondot orvosolja – mondta Márton Árpád.

„Ez a törvény arról szól, hogy éppen úgy, ahogy minden településnek lehet saját címere, most minden közigazgatási egységnek lehet saját zászlaja, azt szabadon használhatja, kitűzheti a saját épületeire” – magyarázza a képviselő.

Ez a törvény tehát valóban nem szól a regionális zászlókról.

A kisebbségi és nemzeti közösségek jelképeit, azok elfogadási módját és használatát a kisebbségi törvény tartalmazza. Ugyanakkor figyelemre méltó az a felvetés, hogy talán érdemes lenne egy külön, a regionális jelképhasználatra vonatkozó törvényt kidolgozni, amelyben végre rendezni lehetne a székely zászló ügyét is – állapította meg az RMDSZ erdővidéki parlamenti képviselője. Ugyanakkor, amíg erre sor kerül, nem ártana egyeztetni annak kapcsán sem, hogy sok csíkszéki településen nem a Székely Nemzeti Tanács szaktestülete által elfogadott és Háromszéken széles körben használt kék-arany zászlót, hanem a piros-fekete lobogót tekintik a székely zászlónak – tette hozzá.
 

Hirdetés