Egy év felfüggesztettet kapott Dragnea. Le is mondott

FRISSÍTVE - Alapfokon. A 2012-es népszavazáson elkövetett csalások miatt. Le is mondott tisztségeiről.
Hirdetés

Egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte pénteken alapfokon Liviu Dragnea régiófejlesztésért felelős szociáldemokrata miniszterelnök-helyettest, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnökét a legfelsőbb bíróság a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson elkövetett csalások miatt.

Mint ismeretes, az akkori balliberális kormánytöbbség alkotmánysértésre hivatkozva felfüggesztette tisztségéből az államfőt, ebben az esetben pedig az alaptörvény értelmében népszavazást kell kiírni, amelyen a polgárok dönthetnek arról, hogy az elnök a helyén maradjon vagy sem. A népszavazás csak akkor lett volna érvényes, ha azon az összes, a választói névjegyzékben szereplő polgár fele plusz egy fő részt vett volna.

A népszavazáson a kormányoldal kampányfőnöke Liviu Dragnea volt. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint a szociáldemokrata politikus olyan rendszert építtetett ki, amelynek segítségével mindent megtettek azért, hogy a népszavazáson – legalábbis papíron – meglegyen a részvételi arány.

A DNA vádiratában az áll, hogy a Dragnea által kiépíttetett informatikai rendszer adatai alapján napközben folyamatosan, szavazókörökre lebontva tájékoztatták a szavazás állásáról, ennek alapján értesíteni tudta az érintett polgármestereket, hogy mozgósítsák az embereket.

A per során az is fölmerült, hogy olyanok szavazatai is szerepelnek a nyilvántartásban, akik nem is mentek el voksolni, sőt a dél-romániai megyékben halottak is szerepeltek a szavazók között. Az ügyben további 74 személy – polgármesterek, szavazóköri elnökök – ellen indult eljárás.

Dragnea mindvégig tagadta a bűnösségét.

Hirdetés

A referendum végül érvénytelen lett, mivel a részvételi arány alig haladta meg a 46 százalékot.

A pénteki ítélet nem jogerős, az ellen mind Dragnea, mind az ügyészség fellebbezhet.

A politikus mindazonáltal az ítélethirdetést követően bejelentette: lemond a miniszteri tisztségről, és hétfőn a PSD elnökségének is benyújtja lemondását a párt ügyvezető elnöki tisztségéről.
 

Hirdetés