Szénné nyerték magukat a konzervatívok a brit választáson

A liberálisok mélyponton vannak, a Skót Nemzeti Párt viszont sosem volt ilyen erős.
Hirdetés

A péntek reggeli számítások szerint a 2010 óta kormányzó Konzervatív Párt valószínűleg megszerezte az önálló kormányalakításhoz elégséges abszolút többséget a brit parlamenti választásokon.

Ennek alapján bizonyosra vehető, hogy

David Cameron eddigi miniszterelnök alakíthatja meg

Nagy-Britannia következő kormányát is.

A még nem végleges választási adatokat elemző szakértők a BBC-nek nyilatkozva 329 fős tory frakciót valószínűsítettek a 650 fős alsóházban; ez 22 fővel lenne több az előző, 2010-es választások után kialakult konzervatív frakció létszámánál.

A felülvizsgált prognózis szerint az első számú vetélytárs, a Munkáspárt 233 mandátumot szerezhetett az alsóházban, 25-tel kevesebbet, mint öt éve, és 96-tal kevesebbet, mint a konzervatívok.

A legnagyobb választási katasztrófa

azonban a Konzervatív Párttal eddig koalícióban kormányzó Liberális Demokratákat érte: a péntek reggeli előrejelzés nekik mindössze 8 mandátumot jósolt, 49-cel kevesebbet eddigi frakciójuk létszámánál.

A Skót Nemzeti Párt (SNP) hatról 56-ra növelhette alsóházi létszámát.

Hirdetés

A Munkáspárt és a Liberális Demokraták egyaránt súlyos veszteségeket szenvedtek számszerűleg és személyileg is.

Egyöntetű várakozások szerint mind Ed Miliband, a Labour vezetője, mind Nick Clegg, a Liberális Demokraták vezetője, a koalíciós kormány eddigi miniszterelnök-helyettese

távozik pártja éléről,

annak ellenére is, hogy mindketten bekerültek az új alsóházba.

A választások eredménye a brit közvélemény-kutató szakma súlyos, egyelőre magyarázatra váró kudarcát is jelenti, az előzetes felmérések ugyanis hónapok óta gyakorlatilag azonos támogatottságot jeleztek a Konzervatív Pártnak és a Munkáspártnak. Az egyetlen helyes előrejelzés az volt, hogy a Skót Nemzeti Párt – amelynek eddig hat képviselője volt a londoni alsóházban – a Skóciának járó 59 képviselői mandátum zömét megszerzi.

(fotó: David Cameron Facebook-oldala)

Hirdetés