Visszatérő kérdés volt ez az E-MIL irodalmi beszélgetősorozatának költészetnapi kiadásán, amelynek Fekete Vince volt a vendége.
Kettős évforduló jegyében álltak meg egy szóra az irodalomkedvelők a kolozsvári Bulgakov kávéházban a hétvégén. Egyrészt április 11-én ünnepeltük a magyar költészet napját, másrészt alig néhány napja múlt 50 éves Fekete Vince, bár ezt nehéz elhinnünk róla.
A költővel, íróval, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettesével László Noémi beszélgetett, szokás szerint. Ám most mintha szabadabban, közvetlenebbül áramlott volna a szó, családiasabb, meghittebb volt a hangulat, mint az Álljunk meg egy szóra korábbi estjein. Ami egyáltalán nem meglepő: Fekete Vince és László Noémi mondhatni nemzedéktársak, mindketten tagjai annak a híres-hírhedt forradalmi generációnak, amely
transzközép néven vonult be
az erdélyi és az összmagyar irodalom történetébe. És akkor itt meg is állhatunk egy szóra: Fekete Vince „visítva tiltakozik”, ha transzközépnek nevezik, bár az 1995-ben indult szerzők (a meghívotton és beszélgetőtársán kívül Orbán János Dénes és Sántha Attila) közti bajtársiasságot továbbra is fontosnak tartja.
Ez most épp egy komolyabb pillanat
Fekete Vince hálás interjúalany és beszélgetőtárs, kedélyes előadói stílusával kezdettől lebilincseli népes hallgatóságát. Anekdoták, viccek, „rég volt, igaz se volt” típusú történetek jönnek sorban, megtudjuk, hogy annak idején a Bretter-körök is másak voltak, például néha megrendezett verekedésekkel vagy zokniból készült műfalloszokkal tarkított performanszt is jelent(het)tek az irodalmi körök a kincses városban („polgár nem volt, de pukkasztás igen”, mondja). Vagy hogy az első két verskötetét, a Parázskönyvet és az Ütközőt „bánom-könyveknek” tartja. Vagy hogy a díjak olyanok, mint a kapálás, az ember kapál, kapál, aztán megszusszan, szétnéz, összegez – majd
tovább kapál, mert kapálni mindig kell.
Vagy hogy élete egyfajta Bermuda-háromszögben, sőt -négyszögben zajlik, hiszen Kézdivásárhelyen él, Kolozsváron érett íróvá, és itt szerkesztette a Helikon fióklapját, a Serény Múmiát, Szegeden volt doktorandusz, ma pedig Csíkszeredában szerkeszti a Székelyföldet.
Albert Csilla verset mond
Mivel költészet napja van, és mivel ő is érintett, szóba kerül a nemrég lezárult
Versverseny, amit költőnk fontosnak tart, de nincsenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy a lájkok száma mennyiben tükrözi a valós népszerűséget, hiszen a gyermekei osztálytársai testületileg leszavaztak az ő versére, de hogy olvasták is, arra nem venne mérget. Továbbá úgy gondolja,
a vers szent ahhoz, hogy politikai vélemények kifejezésére használják
– ez viszont nem igaz a prózára, úgyhogy, a közönség derültségére, fel is olvassa egy vitriolos tárcanovelláját, amelyben egy bizonyos anyaországi politikus lóháton vonul be az udvarterek városába…
A születésnap köszöntők nélkül nem teljes, tehát Albert Csilla színművésznő elmondja a költő két versét, Karácsonyi Zsolt – aki A nagy Kilometrikké átnevezett Serény Múmia élén követte Fekete Vincét – laudálja szerkesztőelődjét, László Noémi pedig bökverset rögtönöz nemzedéktársa tiszteletére.
A többi már irodalomtörténet.
Fotók: Varga Melinda
