Miklós Ágnes Katában (a továbbiakban: MÁK) az a jó, hogy a bűnügyi műfajt nem a szakíró hűvös, elméletieskedő hozzállásával kezeli, hanem kíváncsi olvasóként, akit beszippant a detektívtörténetek világa – és ez egyaránt nyilvánvalóvá válik, ha a Bűnös szövegek című krimiesszékötetét lapozgatjuk vagy ha az előadását hallgatjuk. MÁK-kal Balázs Imre József beszélgetett Kolozsváron, nem csak a krimiről, hanem A szóértés feltételei című, a harmadik Forrás-nemzedékről szóló könyvéről is, de elég hamar sikerült visszakanyarodni a rafinált módon elkövetett gyilkosságok és agyafúrt nyomozók témájához.

MÁK Sepsiszentgyörgyön született, Kézdivásárhelyen végezte a tanítóképzőt, majd a budapesti ELTE bölcsészkarán járt egyetemre, most pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. Alapos és sokoldalú ember, ez abból is látszik, hogy A szóértés feltételeinek publikálását 14 évnyi kutatómunka előzte meg, szerzőtársával, Nagy Andreával közösen 7 évig dolgoztak a Beowulf első, tudományos szempontból is helytálló fordításán, krimiket meg 12 éves kora óta olvas. Akkor került a kezébe ugyanis Agatha Christie (ki más?) A Bertram Szálló című opusza, amely rögvest elbűvölte, és ezután mindent felfalt az angol krimi nagyasszonyától.

Olvasson még:

A klasszikus brit mystery novel után jött aztán sorban az amerikai hard boiled regény, a francia roman policier, a női krimi, a skandináv szerzők, egyszóval minden. Az esszéket először A Hét című folyóirat hasábjain jelentette meg, ebből lett 2009-ben a Bűnös szövegek. Bevezetés a detektívtörténetekbe, amelyet tréfás kedvű barátai csak Bűnös Miklósként emlegetnek, mivel a borító tipográfiája ezt a képzetet kelti a távoli szemlélőben (tényleg).

MÁK úgy beszél a detektívtörténetekről, ahogyan mindenkinek kéne a választott témájáról: szenvedéllyel és humorral. Nem csak a krimiirodalmat érinti, hanem a bűnügyi filmeket, sorozatokat is. Megtudhatjuk tőle többek közt, hogy

♦ A krimi kitüntetett szerepet tölt be a populáris kultúrában, mert strukturáltabban lehet gondolkodni róla, mint egyéb műfajokról: számos, egymástól eltérő irányzata van, és az ún. magasirodalomba is „beszivárgott”.

♦ A detektívsztori viszont alapvetően lektűr, amit élvezetből olvasunk. Ezért őt – kutatóként – nem érdeklik különösebben a „magasirodalmi” krimik, mert nem gondolja, hogy az elit irodalom eszközeivel kéne bizonyítani: krimit igenis érdemes olvasni. Ezeket saját műfajukon belül érdemes vizsgálni, nem a magaskultúrával való összevetésben: az esztétikai szempontokat persze nem lehet felfüggeszteni, hiszen vannak jó krimik és rossz krimik.

♦ Az a krimi, amelyben nincs valami plusz, a „ki a gyilkos?” rejtélyén túlmutató mozzanat, valószínűleg rossz krimi. Az elmúlt években látványos sikereket produkáló skandináv kriminek épp ez a titka: sok mindent megtudhatunk belőle például az északi társadalmak aktuális problémáiról.

♦ A kriminek a mában kell léteznie, a mai társadalmi díszletek között, bár van, amikor épp a múltra vagyunk kíváncsiak: Kondor Vilmos Budapest Noir-sorozata például valósággal megteremtette a két világháború közötti Magyarország miliőjét – és egyúttal a keményöklű magyar detektívtörténetet.

♦ Irdatlanul nehéz úgy beszélni a bűnügyi regényekről, hogy az ember ne lője le a poént, mert ugyan nem a gyilkos kiléte az igazán fontos, hanem a nyomozás folyamata, de rejtély nélkül nincs krimi.

♦ A nyomozók gyakran küzdenek valamilyen függőséggel (alkohol, drog), a legsúlyosabb mégis a nyomozásfüggőség: ha felbukkan néhány feltrancsírozott hulla, akkor minden más eltörpül emellett.

MÁK a következő, krimiirodalommal foglalkozó művének A nyolcadik főbűn címet szánja, és – meglepetés – a főbűnök köré épül. Ebben lesz majd szó bővebben a magyar detektívtörténet megújulásáról, nevezetesen Baráth Katalinról és Kondor Vilmosról, valamint a skandináv krimikről (addig is itt és itt olvashatjuk írásait a témáról). Ja, és nem tett le régi tervéről, hogy megírja A nagy bütürmectelenítés című székely krimijét.

Mi szurkolunk neki.

Fotók: Szabó Tünde