A Bánságban működik a leghosszabb kerékpárút

Közel negyven kilométeren keresztül lehet Temesvártól a szerb határig kerekezni.
Hirdetés

Temesváron megnyitották a kerékpárosok előtt Románia leghosszabb kerékpárútját, amely a Béga csatorna töltésén vezet a bánsági várostól Románia és Szerbia határáig – közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.

A 37 kilométer hosszú két méter széles aszfaltcsík a Béga bal partján indul, majd Ötvénytől az államhatár román oldalán fekvő Ótelekig a csatorna jobb partján folytatódik.

A kerékpárúton nyolc helyen alakítottak ki pihenőhelyet. Titu Bojin, a Temes megyei önkormányzat elnöke az avatóünnepségen elmondta: hamarosan megépül a 43 kilométeres szerbiai szakasz is, mely Nagybecskerekig vezet.

A bicikliút megépítése a Béga-part rendezési programjának a részét képezte. A román oldalon elvégzendő munkák összköltségvetése 2,35 millió euró, melynek 85 százalékát az

Hirdetés

Európai Unió biztosította a Románia-Szerbia határ menti együttműködési program keretében. A munkálatok végső célja a Béga csatorna újbóli hajózhatóvá tétele.
Az EU támogatására a Bánsági Vízmedence Vízügyi Hatósága (ABAB), Temes megye önkormányzata, és Nagybecskerek polgármesteri hivatala pályázott.

Kép: oradetimis.oradestiri.ro

Hirdetés