Annyi a kovásznai Pepsi-palackozónak

Nem nyereséges, úgyhogy Bukarestben palackoznak tovább.
Hirdetés

A jelek szerint hamarosan lakat kerül a PepsiCo kovásznai üzemére, a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség leépítési tervekre vonatkozó adatai ezt sugallják – állítja Kelemen Tibor intézményvezető. Az elbocsátás előtt állók számára egyelőre nem sikerült új munkahelyet találni.

Kelemen Tibor sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a kovásznai Pepsi palackozó üzemet működtető Vitarom Impex Kft.-től kézhez kapták a leépítési tervet. A dokumentum szerint már ebben a hónapban, március 23-án megválnak négy alkalmazottól, majd május elsején újabb hatvanöt munkás nézhet új állás után. Az igazgató hozzátette, az ügynökség az értesülések nyomán megpróbált munkahelyet felkínálni az elbocsátás előtt állóknak, mások mellett a textiliparban – viszont egyelőre senki sem jelezte, hogy élni kívánna a lehetőséggel.

Kelemen Tibor úgy véli, ennek egyik oka, hogy a vállalat végkielégítéseket is kilátásba helyezett, ezért sokan még nem foglalkoznak érdemben új munkahely keresésével, mivel az összeg, amit a Vitaromtól kapnak, pár hónapra megoldja megélhetési gondjaikat.

Újságírói kérdésre az igazgató elmondta, tudomása szerint egyelőre nem született döntés arról, hogy mi lesz a telep sorsa. Ke¬lemen szerint a PepsiCo semmi esetre sem hajlandó átadni a helyet a fő vetélytársnak tekintett Coca Cola Ro¬mániának, miközben a nagyvállalat már jelezte, hogy számukra egy ilyen lépés kedvező lenne. A jelenlegi üzemet egyébként a Pepsi visszatelepíti Buka¬restbe – fűzte hozzá az intézményvezető.
 

Hirdetés