Újabb huzavona Vásárhelyen a Vár sétány miatt

Marosvásárhely polgármestere felújítaná a Vár sétányt. Ehhez szerinte fákat is ki kell vágnia. A vásárhelyiek szerint viszont nem.
Hirdetés

Ismét felborzolta a kedélyeket dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, aki legutóbbi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy átalakítaná a Vár sétányt, s valamilyen „futurisztikus” tervet képzelt el. Ebben, persze, meglátása szerint az is szerepel, hogy a régi nyugati ostorfákat ki kellene vágni. Ennek kapcsán a Népújsághoz fordult Márton József, a Vár sétányon lakók képviselője, aki elmondta, arra kérték a hivatalt, hogy megkérdezésük nélkül ne hozzanak döntést a Vár sétányról, mivel „demokratikus” joguk tudni, mi lesz az utcájukban. Csütörtök délelőtt ezzel a témával Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, Szakács László ökológus és Kovács Zoltán Róbert szervezési alelnök tartott sajtótájékoztatót.

Márton József – a Vár sétányon lakók nevében – 2014-ben fordult a polgármesteri hivatalhoz. A beadványára dr. Dorin Florea polgármester nevével aláírt válasz érkezett. Megnyugtatták az ott lakókat, hogy a hivatal osztrák és angol szakértőkkel konzultált a tervekről, amelyeknek alapján mind a vár, mind a környezete többrendeltetésű lesz, ahol a város hagyományainak megfelelően kulturális, tudományos rendezvényeket lehet majd szervezni. A másik átiratban, amelyet Racz Lucian, a közterületkezelő igazgatóság igazgatója és Rodica Fărcăşan, a beruházási osztály helyettes vezetője látott el kézjegyével, megjegyzik, hogy az Avram Iancu utca és a Mészárosok bástyája között piacteret alakítanak ki, zöldövezetekkel, játszóterekkel, pihenésre alkalmas részekkel. Ennek szélessége a faltól számítva 31,75 méter lesz. Ezt erősítette meg tegnapi sajtótájékoztatóján Peti András alpolgármester is, aki az erre vonatkozó tervrajzot is bemutatta.

Szakács László, a Rhododendron környezetvédelmi szervezet és a város fakivágási bizottságának tagja viszont a polgármester fakivágási szándékára reflektált. Elmondta, nem az első eset, amikor a polgármester kijelentette, hogy kivágná a Vár sétány több mint százéves fáit, arra hivatkozva, hogy ezek korhadtak, „megértek a cserére”. A környezetvédelmi szervezet korábban egy olyan műszeres vizsgálatot végzett a fákon, ami kiderítette, hogy a legtöbb fa (néhány kivételével) egészséges.
 

Hirdetés