SIC Telekom néven jöhet a székely mobilszolgáltató

Ehhez csak igénylők kellenek. Lehet aláírni!
Hirdetés

SIC Telekom néven tervez székelyföldi mobilszolgáltatót egy kezdeményező csoport. Az ötletgazdák célja a Székelyföld saját virtuális mobilszolgáltatójának (Mobile Virtual Network Operator) létrehozása, amellyel elképzelésük szerint kétnyelvű, fogyasztóbarát, a régió lakosainak igényeire szabott csomagokkal tudnának betörni a piacra. A virtuális mobilszolgáltató külföldön már bejáratott modell, amely valamelyik nagy távközlési szolgáltatótól bérli a holt térben a megabájtokat, amelyeket aztán továbbad. Becslések szerint a vállalkozáshoz nem kell nagy indulótőke, inkább közösségi igényt kell felmutatni.

Morar Róbert, a kezdeményező csoport egyik tagja a Krónikának elmondta, a SIC Telekom (a SIC jelzés a régió latin megnevezése, a Terra Siculorum rövidítéséből származik) bérelné a hálózatot, és kezelné az ügyfélszolgálatot. Az állandó csapat tagja két, székelyföldi származású kolozsvári egyetemista, menedzserük pedig egy tíz éve Erdélyben élő katalán üzletember.

Morar felidézte, az ötlet úgy pattant ki, hogy egy utazás során arról beszélgettek, Erdélyben, a Székelyföldön milyen nehezen érvényesül a kétnyelvűség. Akkor vetődött fel, hogy miért nem tesznek ezért többet, katalán példára miért ne lehetne megvalósítani a telekommunikációban a kétnyelvűséget.

Mivel a katalán partnernek üzleti kapcsolatai is vannak ebben az ágazatban, elkezdtek érdeklődni a megvalósítás lehetőségei iránt. Még az ötletelés zajlott, amikor egy nagyobb telekommunikációs vállalat képviselői azt javasolták, első lépésben fel kellene mérni a piacot, létezik-e valós igény arra, hogy a Székelyföldnek saját mobilszolgáltató hálózata legyen.

Akkor döntötték el, hogy támogató aláírásokat kezdenek gyűjteni. Az erre a célra létrehozott oldalon (www.sictelekom.ro) két nap alatt különösebb mozgósítás nélkül több mint száz aláírás gyűlt össze. Morar Róbert hangsúlyozta, arra számítanak, hogy néhány hónap alatt legalább 25 ezren csatlakoznak a mozgalomhoz, és amint kellő nagyságú közösségi támogatottságot fel tudnak mutatni, újra leülnek tárgyalni a nagy szolgáltatókkal.
 

Hirdetés