Hát így állunk a multikultival Kolozsváron

Kolozsvár, Ecsetgyár, csütörtök este 7 óra van, negyven-ötven ember ül a lazán körberakott székeken, magyarok, románok, civilek, politikusok, újságírók (román sajtó alig van). Nincs fehér terítős asztal ásványvízzel és ropival, mert ez nem beszélőfejes esemény, hanem közvita, amit

a Musai-Muszáj civil akciócsoport rendezett „a kolozsvári multikulturalizmusról”.

Minden hozzászólást tolmács fordít oda s vissza, románul, magyarul, kinek ahogyan kell.

Szakáts Istvánt, Szakit nem kell nagyon bemutatni, ő az egyik legpitbullabb civil Kolozsváron, ő vezeti, moderálja, vezényli a közvitát. Vaskézzel, mert az ilyen rendezvényeken mindig akad valaki, aki imádja a mikrofont és a hangfalból reverberáló saját hangját.

Szakáts István, moderátor, felügyelő, szavakat terelő juhász

Szaki nem sokat gatyázik, szevasztok, ez itt a közvita, az a téma, hogy deklarált versus megélt multikulti Kolozsváron, ahol a közösség szintjén az égvilágon senkinek semmi baja nincs a másikkal, a Funar-éra óta a valóság előrébb van a politikai bugyrokban erjesztett etnikai feszültségeknél, például a városi tanácsban zajló vitáknál. S ezzel meg is érkeztünk a vitát a konkrét valóságba horgonyzó témához, a többnyelvű városnévtáblákhoz, tessék, lehet hozzászólni.

Meghívták Emil Boc polgármestert is, ő azonban nem jött el,

de elküldte képviselőit, itt van Adrian Chircă, a polgármester tanácsosa, és Diana Apan, aki az ifjúsági főváros-program szóvivője. Előbbi nyilván a táblaügyben lenne hivatott tolmácsolni a városháza álláspontját, utóbbinak vélhetően kutyakötelessége bármilyen nyilvános rendezvényen nyomulni az ifjúsági főváros tematikával.

Szóval az a téma, hogy hogyan is állunk ezzel a multikultival Cluj-Napoca–Kolozsvár–Klausenburgban, amikor a nyilatkozatok szintjén

még a kóbor kutyák is legalább öt nyelven ugatnak a főtéren (piața Unirii),

ám amikor ténylegesen tenni kéne valamit, például kiírni három nyelven a város nevét a táblákra, akkor semmi sincs, csak kőkemény nacionalizmus.

Itt van Szőcs Sándor, aki a Minority Rights nevű civil szervezet képviselője, emlékszünk, ő volt az ügyvédje a hollandiai alapítványnak, amely első fokon megnyerte, másodfokon azonban elveszítette a pert a polgármesteri hivatal ellen a városnévtáblák ügyében. Románul beszél, látszik, hogy furfangos védőbeszédekhez szokott ügyvéd. Kolozsváron az együttélés tele van a múlt nehéz terheivel, Trianon, Bécsi döntés, évszázados hirig, ennek ellenére mára a közösségből eltűntek a sovén megnyilvánulások, az etnikumközi kapcsolatok javultak. A nagy gond igazából a hatóságok és a polgárok közötti kapcsolat,

a Hivatal ugyanis gyakorlatilag leszarja az embert,

mintha az lenne a feladata, hogy megnehezítse az életet. Nem csak a magyarokat, hanem a románokat is érinti, ez általános jogkorlátozás, ezen kell javítani elsősorban. Azt mondja: Funarban az volt a jó, hogy legalább őszinte és kiszámítható volt, de a mostani városházán, a polgármesteren nem nagyon ismeri ki magát az ember, a polgármesteri hivatal a táblaperben is rettenetes érvekkel jött (mégis megnyerte a pert).

Szőcs Sándor és Eckstein-Kovács Péter, az ügyvédszekció

Eckstein-Kovács Péter is itt van, annak ellenére, hogy a fia egy helyre kis vádbeszéd keretében leszögezte a Facebookon, hogy a Muszáj-Musai közvitáját azért nem lehet az esemény eredeti helyszínének kinézett Tranzit-házban megtartani, mivel az erdélyi-autonomista, többnyelvűtábla-petíciós civilharcos Fancsali Ernő – aki szintén jelen van az Ecsetgyárban – szerinte Jobbik-aktivista neonáci-kedvelő.

Eckstein magyarul beszél, mert milyen multikulti az, ahol mindenki románul beszél. Fontos, hogy nyitott és kíváncsi légy a másikra – mondja –, de Kolozsváron nincs román–magyar sztori, az etnikai feszültségek egy lerágott csont.

Az igazi probléma a roma közösség helyzete,

mind a román, mind a magyar viszonyulás tekintetében, az az igazi feszültség, azt kellene valahogy normalizálni. Kolozsvár különben is tiszta multikulti, mivel rengeteg külföldi tanul az egyetemeken.

Csoma Botond és Geréd Imre, a közvita kétfős RMDSZ-frakciója

Szaki az RMDSZ-t provokálja:

Mit tett az RMDSZ a multikulti, a városnévtáblák ügyében?

Csoma Botond és Geréd Imre városi tanácsosok válaszolnak, sorolják a tetteket. Az ominózus tanácsi határozatot, amely kimondja a többnyelvű városnévtáblák kihelyezését, és amelynek kapcsán per indult a városháza ellen, még 2002-ben fogadták el, sokak szerint csak heccből, Funar ellenében, aki akkorra már elveszítette többségét a testületben. Tehát a jogalap megvan, az a kérdés, hogy miként lehetne gyakorlatba ültetni. Az RMDSZ számtalanszor kérte ezt politikai egyeztetéseken, a tanácsüléseken, Sorin Apostu egykori és Emil Boc jelenlegi polgármesternél. Az a nagy probléma – mondja Csoma –, hogy az önkormányzati testületben a politikusok nagyon ódzkodnak a multikulti gesztusoktól, mivel attól tartanak, hogy ezzel szavazatokat veszítenek. A nyilatkozatok szintén nagyon nagy multikulti van, egy többnyelvű tábla kapcsán mégis hatalmas vitákat kell folytatni. Nem jogi, hanem politikai úton kellene megoldania táblák ügyét, mert például Aranyosgyéresen is jogi úton sikerült előbb nyerni, aztán veszíteni: ugyanaz a táblabíróság rendelte el a többnyelvű táblák leszerelését, amely korábban úgy döntött: rendben vannak a táblák. Az RMDSZ tehát továbbra is politikai eszközökben gondolkodik.

Geréd Imre azt mondja, azért mégiscsak történtek kedvező lépések, hiszen a jegyautomatákban vagy magyar menü, a műemlékeken is többnyelvű táblák vannak. Ez nyilván nem elég, de az a gond, hogy Kolozsvár – akárcsak Marosvásárhely –, frontváros, ahol kiélezett helyzet van az etnikai kapcsolatok terén (lám-lám, Medgyesen lehet többnyelvű tábla). Az a helyzet, hogy az RMDSZ nyomul ugyan, de nincs partnere abban, hogy átvigye a tanácson a multikultit szolgáló intézkedéseket. A városi tanács román fertályán az is indulatokat kelt, ha az Avram Iancu utcát a magyarok Petőfi utcának, a központot pedig Egyesülés tere helyett Főtérnek nevezik, így a többnyelvű táblák ügye végképp távol áll a román többségtől – mondja.

Bakk Miklós politológus most is tárgyszerű és higgadt. Kimondja, ami eddig már talán többünkben is felmerült, hogy

kicsit parttalannak tűnik a beszélgetés, de lássuk, mi lesz belőle.

Azt mondja: a multikulti kapcsán talán jobb lenne nem etnikumközi viszonyokról beszélni, mert ez zsákutca. Ehelyett beszéljünk inkább a nyelvek egymás mellett éléséről, mert ez jobban megvilágítja a probléma lényegét. Emlékeztet, hogy Szilágyi N. Sándornak volt az 1990-es években egy hamvába halt törvénykezdeményezése a nyelvhasználat kapcsán, amelynek alapvetése az volt, hogy Romániában mindenkinek joga van az anyanyelvét használni. Az ugyanis a fogalmak szintjén nem mindegy, hogy a románok az anyanyelvükön, vagy az állam hivatalos nyelvén beszélnek, mert az előbbi nem nyújt akkora hatalmi fölényt. Nyilván, a 90-es években nem volt – és ma sem – fogékony a politikai gondolkodás az ilyen bravúros optikafinomításra, pedig van benne perspektíva.

Ugyanakkor a nyelvhasználatra vonatkozó jelenlegi romániai törvények megengedő módban beszélnek az anyanyelvhasználatról – folytatja Bakk Miklós. Azaz megengedik, hogy a hatóságok biztosítsák az anyanyelvhasználat lehetőségét, holott a preskriptív szemlélet sokkal hatékonyabb:

szabja meg a törvény, hogyan kell gyakorlatba ültetni a nyelvi jogokat.

Ez így van például Svédországban, és sokkal célravezetőbb.

Horia Nasra, a Kolozs megyei PSD szóvivője, félig román, félig szír, ezért, mint mondja, jobban érti a nemzetiségi kérdést. Kolozsváron mindenki itthon van, románok, magyarok, cigányok, ne beszéljünk integrációról, mert rossz kifejezés, senkinek nem kell integrálódnia valamibe, főleg ha az egy másik nemzeti kultúra és társadalom. Mentegetőzik, nagyon nem ért egyet pártjával, amelynek városi tanácsosai nemrég Horváth Anna alpolgármester lemondását követelték a többnyelvű városnévtáblák ügyében. Türelemre int, mivel a PSD lassan, de biztosan felsorakozik a felvilágosult, haladó európai baloldalhoz, így előbb-utóbb részükről is játszik majd a multikulti. Menjünk tovább a táblavitával, nézzük meg, mit tehetünk, ha tényleg szükségesek a táblák.

Megszólal végre a polgármesteri hivatal küldöttje.

Adrian Chircă szerint a többnyelvű táblák ügye egy marhaság,

túl sokat beszélünk róla, nem lényeges. Különben is, Kolozsvár nagyváradi kijáratánál a városháza elhelyeztetett egy háromnyelvű molinót, azon ott van magyarul és németül is  Cluj-Napoca elnevezése. Az nem zavarja, amit szóvá is tesznek a hallgatóságból, hogy az a molinó nem városnévtábla, hanem egy rendezvény népszerűsítő anyaga. Sőt, azt is elismeri, hogy azok a bizonyos ötnyelvű valamik, aminek a majdani kihelyezésére Emil Boc polgármester is nagyon szeret hivatkozni, nem hivatalos névtáblák, hanem pusztán tereptárgyak, amelyekkel az ifjúsági főváros státuszt reklámozza majd a városháza.

Chircă végül leszögezi, hogy a deklarált és a megélt multikulti között nincs nagy különbség, multikulti tehát van Kolozsváron, és ezzel be is fejezi enyhén szólva nem túl koherens szereplését.

Adrian Chircă és Diana Apan - a polgármesteri hivatal szolgálatában

Diana Apan, aki az ifjúsági főváros-program szóvivőjeként szintén a polgármesteri hivatalt képviseli, annyit mond, hogy a program keretében mennyi erőfeszítést tesznek, hogy több nyelven megjelenjenek az üzenetek. Mutat is egy nyomtatott anyagot, ami egyelőre csak románul van (ugye), mert magyarul még nem sikerült kinyomtatni. De egyébként megértés, erőfeszítések, együtt stb.

Többen felszólalnak még, románok, magyarok, valamilyen szervezetet, intézményt képviselők vagy egyszerű polgárok.

A magyarok is ugyanannyit adóznak, mint a románok,

ezért jogegyenlőség jár. Marosvásárhelyi egyetemista mondja, hogy ott a román és a magyar fiatalokat is a nacionalizmus jegyében nevelik, de Kolozsvár nyitottabb, itt jobban megértik egymást az emberek, melegebbek a kapcsolatok. Másik felvetés (román hozzászóló): Napoca egy halott város, ott vannak a romjai a Főtéren az üveg alatt, minek kell erőltetni. Kolozsvár igenis magyar város, elég csak végigmenni a városközponton, mindent a magyarok építettek, miért nem veszik ezt tudomásul a románok. Túl kell lépni az eredet- és elsőbbségvitákon, ami fontos, az az erdélyi identitás, autonómiára, függetlenségre kell törekedni.

Borzási Sarolta, a SHARE Föderáció magyar ügyekkel foglalkozó képviselője: miért tesznek például a Baba Novac-szoborra olyan feliratot, amely a magyarokat hibáztatja? A fiatal generációt már nem érdekli a konfliktusoktól terhes múlt. Miért nem tanítják Erdélyben a magyart idegen nyelvként a románoknak?

A román közösség egyáltalán nem ért magyarul,

így nem tudja követni a magyar közösségben zajló folyamatokat. Miért csak a magyaroknak kell megtanulni románul, hiszen ez egyenlőtlenséget, alá-fölérendelt viszonyt eredményez és termel újra.

A civilek pragmatikus irányba viszik a beszélgetést. Rariţa Zbranca Ecsetgyár-vezető és civil aktivista, Mihai Goţiu újságíró és Verespatak-aktivista arról beszélnek, hogy cselekedni kell, a polgármesteri hivatalt valahogyan arra kell kényszeríteni, hogy azt a bizonyos 2002-es tanácsi határozatot ültesse már gyakorlatba. Perrel, tárgyalással, valahogyan. Ne az legyen a fő tevékenység, hogy hibáztatjuk a politikai osztályt, hanem cselekedjünk, higgadtan, következetesen. És konstruktív párbeszédet kell folytatni nem csak magunk között, hanem azokkal is, akik csak durván nacionalista keretek között képesek viszonyulni a multikulti kérdéséhez.

Emil Boc és a helyi tanács román pártjai félnek, hogy szavazatokat veszítenek,

ha kiteszik a táblákat. Ámde a lakosság mentalitása megváltozott, már nem a Funar-korszakban élünk, a döntéshozókat pedig meg kell győzni arról, hogy nem veszítenek semmit.

Sabin Gherman szintén ebbe az irányba evez: azt kell kérni, hogy a városháza egyszerűen ültesse gyakorlatba azt, amiről korábban határozatot fogadott el. Ez nem egy null öszegű játszma, nem veszít a román közösség, ha magyarul is ki van írja a város neve. Nem szabad úgy gondolkodni, hogy az egyik nyer a másik kárára.

Így zajlik egy közvita

Gherman oktató hangnemben mondja a jelenlevő románoknak: 2015-ben nem is szabad nemzeti kisebbségről beszélni, mivel ez olyan, mintha a rezervátumban élő indiánokról beszélnénk. Nemzeti közösségek vannak, egyik sem értékesebb, fontosabb vagy dominánsabb a másiknál.

Kicsit lecseszi az egész ififővárosos multikultit is:

egy másik nemzeti kultúra elfogadása attitűd kérdése, nem konjunkturális valami, nincs köze ahhoz, hogy ififőváros vagyunk-e vagy sem, és nem erre felfűzve kellene kezelni, hogy aztán a program lejártával minden visszatérjen a régi kerékvágásba. Egyébként Gherman az egyetlen román a jelenlevők közül, akinél érezni: mélyen érti a dolgokat, átrágta magát a gondolati láncokon, mélyről, meggyőződésből fakadnak kijelentései.

Végkövetkeztetés? Nincs. Megy tovább a vita, további találkozókat szerveznek – mondja Szaki. Azért nem adtak konkrétabb témát ennek a találkozónak, hogy szabadon jöjjenek az ötletek, a problémák, teremtődjön meg valamilyen konszenzuális kerete az egésznek. Nehéz ügy, rengeteget kell beszélni róla, akciózni, meggyőzni, érvelni.